Kezdőlap / Divat-szépség / Feng shui / A Feng shui és eredete

A Feng shui és eredete

A Feng shui egy ősi kínai hagyomány, amely segít az ember, valamint a természet közötti összhang megtalálásában, felépítésében. Az Ég és a Föld törvényszerűségeit, a csillagászati megfigyeléseket alkalmazza.
A hagyományos Feng shui segít a legmegfelelőbb lakhely megtalálásában, kialakításában és a környezetünk elrendezésében. Az ember és a környezete közötti kölcsönhatásokat fogalmazza meg.
A Feng shui jelentése szó szerint „szél és víz”. (feng: szél; shui: víz)

Eredete:
Jelen tudásunk szerint legkorábban a Yangshao és a Hongshan kultúrákban jelent meg. Ekkor a módszerek főleg csillagászati megfigyelésekre épültek, míg fel nem találták az iránytűt. Valamennyi kínai város a Feng shui szerint épült meg, valamint a temetőket is e szerint rendezték.
A mágneses iránytűt megelőzően több mint 3500 évvel korábban már létezett a Feng shui. Az akkori mesterek a kor nagyra becsült tudósai voltak és császárt szolgálták. Ők jelölték ki a paloták, szentélyek, sírok helyét, de ezen kívül a hadászatban is nagy szerepet játszottak.
A településeket a csillagok alapján tájolták észak-déli irányba. Az építkezéseknél különféle mérőeszközökre támaszkodtak, amelyeket Feng shui mesterek találtak fel. Ezeket az irányok, távolságok és a nyílászárók kialakításhoz használták. Mágneses iránytűt legkorábban i. e. 83-ban használtak, de már i. e. 200-ban is készíthettek hasonló eszközöket, mely egy négyszögletes alakú táblára helyezett mágnesvasércből készített fémkanálból állt. Helyes működése esetén ez mindig déli irányba mutatott. Később ezt fejlesztették tovább a kor igénye szerint.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Hogyan lehetsz gazdagabb? A feng shui segít

A pénzből sosem elég, ha van, ha nincs, mindig jól jönne belőle még több. Néhány …

Leave a Reply