Kezdőlap / Sztárdiéták / A fogyás és az alkohol

A fogyás és az alkohol

Az embereket kétféle csoportra oszthatjuk. Akik fogyni akarnak és akik nem foglalkoznak ezzel. Tovább bonyolítva a kérdést, további bontás lehetséges. Akik fogyasztanak alkaholt és akik nem, vagy mértékkel. Ezt a két csoportbontást úgy határozhatjuk meg, hogy akik fogyni akarnak és alkoholt fogyasztanak, összehozzák a kellemest a hasznossal. Alkohollal fogynak. ez egy rendkívül új módszer, mivel tudjuk, hogy az alkohol nemcsak hizlal, de tartalékolja a szervezetben a vizet. Tehát azok, akik ehhez a fogyási módszerhez nyúlnak, azoknak tisztába kell lenniük azzal, hogy igen lehet fogyni az alkoholtól, de be kell érniük a folyékony táplálékkal, hiszen, ha szilárd “igazi” ételt is visznek a szervezetbe, akkor bizony balul sülhet el a dolog, ugyanis hízni fogunk, nem pedig fogyni. A kalóriabevitel lényegében egy pohár magas százalékú alkoholnál egy tányér étellel megegyező. Amennyiben mégis ezt a fajta módszert alkalmazzuk, érdemes megfogadni a következőket:
Reggeli: Kávé (igény szerint), majd fogyasszunk el 1 üveg sört, aminek kalóriatartalma: 195kcal.
(aki edzettebb, kettőt is bevállalhat, és persze az autót mellőzni kell!)
Tízórai: Bár sörrel kezdtük én mégis inkább a női italt ajánlanám a bort, azok közül is a vöröset, mert a reggelinél elfogyasztott sör, hamar kiürül a szervezetből a vízhajtó hatása miatt. Tehát tízóraira 1dl vörös bor elfogyasztása, ami lehetőleg száraz vörösbor legyen. 1dl száraz vörösbor 65kcal-t tartalmaz.
Az edzettebbek 2dl-t is ihatnak!
Ebéd: Rúgjunk ki a hámból, mert egészen jól állunk kalóriák terén! Ha alkalmunk nyílik egy kis pihenésre ebéd után, akkor igyunk meg fél liter száraz vörösbort.
Uzsonna: Ugyanaz, mint a tízórai
Vacsora: 2dl bor vagy 1 üveg sör megengedett.
…és még így is 1500kcal alatt vagyunk! Heti egyszer vízhajtás javasolt!

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Így fogynak a magyar celebhölgyek

Tóth Gabi pár évvel ezelőtti önmagához képest jelentős átalakuláson ment át. A fiatal énekesnő saját …

Leave a Reply