Kezdőlap / Egészség és fitness / Betegségek / A front és a mérgek

A front és a mérgek

A légtömegcsere egyik gyakori típusa a hidegfront, amikor hidegebb légtömeg kerül fölénk. A melegfronttal éppen ellenkező hatást vált ki. Érkezésekor gyakoribbá válnak a görcsös fájdalmak; erről az epe- és vesebetegek tanúskodhatnak. Lassul a vérkeringés, csökken a vérnyomás.
Az orvosok vizsgálatai alapján kiderült, hogy a legalább húszféle frontváltozás más és más hatást gyakorolhat a különböző emberekre, de ugyanarra a személyre is.
Bele kell törődnünk abba, hogy nem tehetünk semmit a front ellen? Az egészséges, edzett ember tulajdonképpen nem is veszi észre a frontváltozásokat. Ez nem jelenti azt, hogy közérzete, hangulata ne változna.
Más a helyzet azokkal az emberekkel, akik alkati vagy szerzett tulajdonságok révén érzékenyebbek a frontátvonulásokra. (Például a mozgásszervi vagy az asztmás és a migrénre hajlamos betegek.) Aki tudja magáról, hogy az időjárási változásokra érzékeny, tudatosan védekezzék a hatásaival szemben azzal, hogy óvatosabb, és hogy ilyenkor fokozottabban betartja orvosa utasításait.
Mindennapi mérgeink
Az elmúlt tíz év statisztikai adatai szerint évről évre egyre több kávét iszunk, egyre több cigarettát szívunk. Az alkoholtartalmú italokat pedig fölöttébb szeretjük. Sajnos ezekre többet költünk ma már, mint élelmiszerre és öltözködésre együttesen!
Az orvosok véleménye szerint annak, hogy mind többen halnak meg szívinfarktusban vagy más szívelváltozásban, legfőbb oka a nagymértékű dohányzás. A túlzott kávéivás a hajszolt életmód velejárója, „segít” az egészségtelen életvitel kialakulásában. A családi és munkahelyi konfliktusok, tragédiák hátterében sokszor az alkohol mértéktelen fogyasztása áll. De mérgezzük magunkat olyan készítményekkel is, amelyeknek éppen az egészség megóvása, a betegségek leküzdése volna a feladatuk.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A cholesterol csökkentése, megelőzése

Az ilyen állapotot csökkenteni csak akkor lehet ,ha tudomásul vesszük a baj forrását és tudatosítanunk …

Hozzászólás