LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A szarajevói merénylet után a német kormányzati körök elhatározták, hogy még akkor sem állnak útjába egy osztrák-magyar katonai akciónak, ha ez általános háborúhoz vezet.
Úgy vélekedtek – II. Vilmos szavaival -, hogy „most, vagy soha”. A német hadvezetés attól tartott, hogy két-három év múlva elveszíti jelentős fegyverkezési előnyét Oroszországgal és Franciaországgal szemben. Ezért a német császár július elején haladéktalan cselekvést sürgető üzeneteket küldött Bécsbe, hangsúlyozva, hogy amennyiben háborúra kerül sor, Németország hűségesen teljesíti szövetségesi kötelezettségeit. Tisza István magyar miniszterelnök elvileg nem ellenezte a háborút Szerbia ellen, de az adott időpontot és diplomáciai körülményeket alkalmatlannak ítélte a balkáni ország megtámadására. Attól tartott, hogy Románia megtámadhatja Erdélyt, s attól is félt, hogy a Monarchia győzelme esetén tovább növekszik a szláv elem súlya Monarchiában, és ez veszélyeztetheti a dualizmus rendszerét. Július közepén azonban Tisza álláspontja megváltozott, ő is vállalta a háborút. Ennek dönt oka Németország eltökélt magatartása volt.
,,Rendkívül kedvezőtlennek tartom ezt az időpontot, hiszen Romániát már elveszettnek kell számítani (mint a központi hatalmak szövetségesét). Bulgária ki van merülve. A jelenlegi balkáni helyzet olyan, hogy alkalmas casus belli találása a legcsekélyebb gondot sem okozza. Ha majd eljön az ideje a rajtaütésnek, a legkülönbözőbb kérdésekből kialakíthatjuk az okot a háborúra.”
Július 23-án a Monarchia nagykövete tíz pontból álló ultimátumot nyújtott át a szerb kormánynak. A jegyzék szándékosan olyan feltételeket tartalmazott, amelyeket a szuverén szerb állam nem fogadhatott el.
