Kezdőlap / Társadalom / Történelem / A Holokauszt adatai

A Holokauszt adatai

„1943 februárjában… 4 krematórium volt üzemben. A krematóriumok három részből álltak: a) égetőkemencék, b) fürdőcsarnokok, c) gázkamrák. A kemencék központjában egy magas kémény emelkedett, körülötte 9 db 4 nyílású kemence épült. Minden nyílásban három normál holttest fért el, ezek kb. másfél óra alatt égtek el. A kemencék kapacitása naponta 2000 holttest volt. Mellettük egy nagy előkészítő csarnok állt, úgy építve, hogy fürdőnek látszódjék. …Innen nyílt egy ajtó és néhány lépcső vezetett egy mélyebben fekvő, igen hosszú és szűk gázkamrába. A gázkamra falán imitált zuhanyozók voltak, úgyhogy a kamra valódi fürdőhelyiségnek látszott, a kamra lapos tetején volt egy ablak, amely 3 szellőzővel hermetikusan zárható volt. A gázkamrától a kemencéig vágány vezetett a csarnokon át. Az áldozatokat a csarnokba vezették, ahol azt mondták nekik, hogy fürödni mennek. Ott levetkőztek és… törülközőt és szappant kaptak. Akkor a gázkamrába hajtották őket. Az ajtók becsukása után SS-emberek a nyitott szellőzőkön egy porszerű preparátumot szórtak a kamrába egy bádogdobozból… valami ciánpreparátumról volt szó, amely megfelelő hőfokon gázszerűvé vált. Három perc múlva mindenki halott volt.” (Egy volt fogoly beszámolója Auschwitzról)

A német vállalatoknak nyújtott hasznuk mellett e táborok gazdasági hasznáról tájékoztatnak a következő adatok:
Rehabilitás-táblázat a sachsenhauseni koncentrációs tábor foglyairól:
Egy fogoly napi átlagos kölcsöndíja: 6,0M
Élelmiszerre levonva: 0,6M
Ruházat amortizációjára levonva: 0,1M
Napi nyereség: 5,3M
Átlagos élettartam: 9 hónap = (270×5,3) = 1431M
Egy fogolyhullából származó bevétel: aranyfog, öltözet, értéktárgyak, pénz; levonva az elégetési költséget (2M), átlagos nyereség: 200M
Össznyereség 9 hónap után: 1631M + a csontok eladásából és a hamu értékesítéséből származó bevétel.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tenochtitlán kettős piramisa

Az aztékok fővárosának, Tenochtitlán varosának története körülbelül 10 000 évre nyúlik vissza, amikor a Mexikói-öböl …

Leave a Reply