Kezdőlap / Állatok / Lovak / A Lipicai ló

A Lipicai ló

A Lipicai fajta létrejötte a 15-18. századra tehető. 1580-ban Belső-Ausztria főhercege alapította meg a ménest, mely az akkor Habsburg Birodalomhoz tartozó Lipicán került felállításra. A fajta elnevezése tehát a helységhez kötődik, ma Lipica Szlovéniában található meg.
A tenyésztés során nem a katonai célok, vagy az ideális mezőgazdasági ló kitenyésztése volt a cél, hanem a nemesség és a császári udvar számára szándékozta szép küllemű, okos hátas és fogatlovakat létrehozni. Éppen ezért a fajta kialakításához spanyol lovakat alkalmaztak. Európa több területéről hoztak kancákat és méneket, mint például Dániából és Nápolyból. Az egyetlen arab telivér ló, ami részt vett a tenyésztésben a híres Singlavy törzsből származó Singlavy Capriola volt.
A hosszú, tudatos tenyésztés során nem egy császár és uralkodó viselte szívén a Lipicai ló sorsát, így a fajta mindig nagy becsben maradt és nem szenvedett károkat. A nagyobb háborúk és a világháborúk alatt sem érte veszteség a ménest, bár előfordult, hogy szükség volt az egész állomány áttelepítésére.
Ma a Lipicai fajtát több európai országban tenyészték, köztük Magyarországon is. Hazánkban Szilvásváradon van egy nagy Lipicai ménes. Az ott tenyésztett egyedek főként a fogathajtásban eredményesek. Ausztriában Piber ad otthont a Lipicainak, ahol a legtöbb egyedet hátaslóként alkalmazzák. A Bécsi Spanyol Lovasiskola lovai is innen származnak.
A Lipicai ló marmagassága 153-165 cm-ig terjed, színe általában szürke, ritkábban fekete, vagy pej. Nagyon jellegzetes a kosfeje, testfelépítése arányos, erős lábai, izmos fara van. Igen hosszú életűek és későn érő fajták, akár húszévesen is könnyedén munkára foghatóak. Idegrendszerük nagyon jó, könnyen kezelhetőek, intelligensek. Hátas- és fogatlóként is alkalmazzák őket.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Shetlandi póni

A Shetlandi póni az egyik legismertebb és legkedveltebb póni, főleg a gyermekek körében. Igen régi …

Leave a Reply