Kezdőlap / Állatok / Macska / A norvég erdei macska

A norvég erdei macska

Ez a fajta megérdemli a legendás jelzőt. Őse az erdei macska (a skogkatt) évszázadokig az erdőkben vadászott, majd a vikingek hajóin indult világhódító utakra. I. e. 1000 körül a vikingek Bizáncban is megfordultak, sőt kereskedelmi útvonalaik voltak. A norvég erdei törökországi elterjedtsége és Európában ritkának számító színezete a bizonyítéka annak, hogy a fajta Bizáncból (ma Isztambul) jutott el Norvégiába Bekerült a norvég mesékbe is. A mese szerint ő hozta a gyerekeknek a játékokat és az édességeket bozontos farkára erősítve. A skandináv mesékben „tündér keresztanyaként” ábrázolják. Az 1930-as évekig nem ismerték el önálló fajtaként, tudatos tenyésztése csak az 1970-es években indult meg. Az első példányok 1979-ben érkeztek Amerikába, Angliában csak 80-as években jutottak el
Jellemzői: A harmadik legnagyobb termetű macska fajta. A feje háromszögletű. Hosszúkás és egyenes arcél. Az áll erős. A tágra nyílt nagy szemei kissé ferde vágású, bármilyen színük lehet, a bunda színétől függetlenül. A fülei a fejtetőn magasan tűzöttek, széles alapúak, hegyesek. Belsejükben hatalmas szőrpamacs van. Erős csontozatú, izmos. Szőrzete sima, fényes, vízálló fedő- és gyapjas aljszőrzet. A fajtára jellemző a hosszú hasi szőrzet. A szőrzet színe alapján két csoportba sorolható: aguti vagy aguti nélküli változatban ( vadon élő állat színe).
A farka hosszú és bozontos, mérete a test hosszával megegyező. A lábai hosszúak, a mellső lábak rövidebbek, mint a hátsók. Testsúly3-9 kg
Természet: Óvatos és tartózkodó fajta. Erőteljes fizikumú. Remekül mászik fára, kiváló vadász, és halászni is szeret.
A bundáját hetente többször kell fésülni és kefélni.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Macska-hűség

Úgy tudni, hogy a macskák nem a gazdájukhoz, hanem a házhoz ragaszkodnak, ahhoz hűségesek. Ursula …

Leave a Reply