LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Nemzetiségi kérdés
A kelet-közép-európai országok nemcsak gazdasági, hanem politikai gondokkal is küzdöttek. Nemzeti államoknak hirdették magukat, de ez nem felelt meg a valóságnak. Tetemes arányban éltek bennük nemzetiségek, amelyek autónom fejlődését erőszakosan korlátozták. Nem voltak egyenjogúak az államalkotó nemzetek, nemzetrészek sem. Ez sok súlyos belső konfliktushoz, később több állam felbomlásához vezetett. Csehszlovákiában a csehek, Jugoszláviában a szerbek, Romániában pedig a regátbeliek felsőbbsége érvényesült. Az ellentétek következtében – mint láttuk – az 1920-1930-as évek fordulóján Csehszlovákia kivételével – mindenütt összeomlott az első világháború után francia mintára bevezetett parlamentáris demokrácia, és helyébe királyi diktatúrák, ill. tekintélyuralmi rendszerek léptek.
Az államok külpolitikai helyzetét bizonytalanná tette, hogy bonyolult területi vitáik voltak egymással, és a térséget határoló nagyhatalmakkal.
Csehszlovákia ellentétbe került Magyarországgal, Lengyelországgal és Németországgal; Románia Magyarországgal, Jugoszláviával és a Szovjetunióval; Jugoszlávia Magyarországgal, Ausztriával és Olaszországgal. Mindez lehetőséget nyújtott a nagyhatalmaknak arra, hogy a régió országait kijátsszák egymás ellen.
„Egy olyan világban, amelyben egy nemzetnek legaggasztóbb kérdése az, hogy milyen területeket félt, milyen területeket követel, bekövetkezik az az állapot, hogy a nemzet prosperitását elsősorban a területi státussal hozzák kapcsolatba: az emberek nemzeti büszkeségük vagy nemzeti vágyaik teljességét úgy elevenítik meg, hogy megrajzolják a való vagy leendő állapot térképét, s azt mindenütt szemük elé rakják. Ez a szemlélet mélyen antidemokratikus. Azért mélyen, mely önmagában nem jelent sem elnyomást, sem oligarchiát, hanem egészében, mint szemléletmód, összeférhetetlen a demokráciával.”
(Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága)
