A foglalkozási vagy kenyérkereső szerepek cseréje nálunk meglehetősen ritka, aminek két fő oka van. Az egyik, hogy általában a nők is kereső foglalkozást folytatnak, a másik, hogy a házastársak eltérő foglalkozása esetén a szakképzettség hiánya eleve lehetetlenné teszi a cserét. Olyasmiről is csak elvétve lehet hallani, hogy egy férj marad otthon néhány évig a kisgyermekkel, miközben felesége folytatja hivatását, kenyérkereső foglalkozását. (Skandináv országokban ez sokkal gyakoribb.) Nálunk a munkanélküliség sem kényszeríti foglalkozási szerepcserére a házastársakat – szerencsére, mert e kényszerű szerepcsere semmiképpen sem hasznos. Marx és Engels arról álmodtak, hogy a kommunizmusban az emberek sokoldalú (pofitechnikai) képzettségük folytán tetszés szerint váltogathatják majd foglalkozási szerepeiket. Ez ma még a, jövő zenéje”. De azt a kevés lehetőséget, ami már ma is adódik, jobban ki kellene használnunk, hogy legalább „belekóstoljunk” házastársunk foglalkozási szerepébe, és megízleltessük vele saját szerepünket. A kölcsönös megértés sokat fejlődhet ezáltal.
A felsoroltak mellett van a szerepcserének még egy sajátos formája, amit talán lélektani szerepcserének nevezhetnénk. Lényege, hogy bizonyos kritikus helyzetekben – véleménykülönbségek, viták, döntések esetén – menet közben, illetve miután már ismerjük egymás álláspontját, szerepet cserélünk, megpróbálunk beilleszkedni a másik helyzetébe és képviselni az ő álláspontját. Vagyis azt mondjuk és tesszük, amit elképzelésünk szerint ő mondana és tenne, tehát igyekszünk az ő szempontjából látni a dolgokat. Szociálpszichológiai kísérletek tanúsága szerint a kísérleti alanyok beállítottsága jelentősen megváltozik, ha azt a feladatot kapják, hogy a sajátjukkal ellentétes álláspontot védelmezzenek. Ugyanez történik a házastársak lélektani szerepcseréjében. Akkor érthetjük meg igazán a partnerünket, ha kísérletképpen egy időre megpróbálunk tudatosan azonosulni vele, ha „belebújunk” egymás szerepébe, s ezáltal őt mintegy belülről látjuk, illetve éljük át, önmagunkat pedig kívülről.
Címkékféltékenység férfi házasság hűség Kapcsolatok megértés nő szerelem szeretet tolerANCIA türelem válás
Ezt mindenképpen olvasd el!
Legyünk nyitottak gyermekeink felnőtté válására
A legtöbb szülő sajnos értetlenül szemléli gyermekei gondjait. Főleg a bizalmas, bensőséges kapcsolat hiánya miatt, …