Kezdőlap / Hitel / A szocpol

A szocpol

A szocpol, vagy más néven lakásépítési, vagy vásárlási kedvezmény egy vissza nem térítendő támogatás volt, amely az igénylővel együtt élő gyermekek, eltartott személyek után járt. A kedvezményt csak egyszer lehetett igénybe venni ugyanazon gyermek vagy eltartott személy után. Eltartottnak számított a vér szerinti gyermek és az örökbe fogadott gyermek is. Valamint a gyámsága alá helyezett gyermek is, ha a gyámság időtartama már meghaladta az 1 éves időtartamot. A szocpol kedvezményt jellemzően annál a banknál lehetett igénybe venni, amelyik bank a vásárláshoz, illetve az építéshez hitelt nyújtott, ám ez nem volt feltétele a szocpol kedvezménynek, ugyanis ezek nélkül is be lehetett adni a kérelmet. Feltétele volt azonban a szocpolnak, hogy az együtt élő, gyermek nélküli, fiatal házaspár legfeljebb két születendő gyermeket, egy gyermekes fiatal házaspárok esetében további egy születendő gyermeket is be lehetett számítani a megelőlegezett támogatásba. Fiatalnak tekintették azt a párt, ahol a hitel igénylésének időpontjában egyik fél sem töltötte még be a negyven éves kort. Minden olyan 18. évet betöltött magyar állampolgárságú személy igényelhette a lakásépítési támogatást, akinek nem volt saját tulajdonban lévő lakása, vagy állandó használati joga, bérleti jogviszonya és a vele együtt költöző házastárs, gyermek, családtagnak sem volt tulajdonában ilyesmi. A kedvezmény igénylésekor a hitelintézet bekérhetett különböző iratokat is. Például lakásvásárlás esetében a hiteles tulajdoni lapnak vagy adásvételi szerződésnek, lakásépítés esetén az építési tervnek, saját erő igazolásának, a költségvetésnek a papírjait, valamint a kiadásokról szóló bizonylatok csatolását is kérheti. 2009. július elsejével ezt a fajta támogatást eltörölték, ezzel borzasztóan megnehezítették a fiatal házaspárok lakásvásárlási lehetőségeit.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Vállalkozói hitel kezdőknek

A mai bizonytalan világban, amikor a munkaerőpiacon folyamatos leépülés tapasztalható egyre többen gondolkodnak abban a …

Leave a Reply