Kezdőlap / Társadalom / Házasság / A szülővé válás motívumai

A szülővé válás motívumai

A statisztikai adatok egybehangzóan bizonyítják, hogy a szülővé válás tudatos igénye ma is elég általános a házasodási korba lépő fiatalok körében. Az általam (1970-75-ben, két felmérés során) megkérdezett, több mint ezer főiskolás és egyetemista közül a férfiak 56-72%-a és a nők 75-80%-a a legfőbb életcéljai között említette a saját gyermekek felnevelését; igaz, a túlnyomó többség csak a második vagy harmadik helyen. A nemek válaszainak különbsége egyben azt is mutatja, hogy a nők közül többen tartják fontos életcélnak a gyermeket, mint a férfiak. Olyan azonban a férfiak között is csak elvétve akadt, aki egyáltalán nem akart gyermeket. Sőt néhány százalék kivételével mind a férfiak, mind a nők úgy nyilatkoztak, hogy 2-3 gyermeket szeretnének.
A fiatal felnőttek tehát saját jövőjük, önmegvalósításuk szerves részének, lényeges mozzanatának tekintik a szülővé válást. Annál különösebb, hogy – s ezt ugyancsak számok tanúsítják – ezzel kapcsolatos terveik, vágyaik megvalósításáról (a 2-3 gyermekről) sokan könnyen lemondanak. Az utóbbi évtizedekben nemcsak az egygyermekes családok száma növekedett erőteljesen (1973-ban már a családok 35,8%-a volt ilyen), hanem a gyermektelen házaspárok aránya is hasonlóan alakult (34,1%). Vagyis sok házasságban mintha ellentmondás lenne a tudatosan elfogadott családideál, és a későbbi tényleges magatartás között. Ennek vizsgálata azonban a szülővé válás indítékainak jobb megértéséhez vezethet bennünket.
A gyermek iránti igény egyénenkénti különbözősége, a gyermekvállalás esetenkénti elutasítása önmagában is cáfolja vagy legalábbis nagyon kétségessé teszi azt az elterjedt feltevést, hogy a szülővé válás valamiféle velünk született „szülői ösztönre” vezethető vissza. Különösen az ún. „anyai ösztönre” szoktak hivatkozni a régebbi magyarázatok. A gondolat azért merülhetett fel, mert az állatvilágban csakugyan megfigyelhető az ösztönös – vagyis feltétlen reflexeken alapuló – ivadékgondozás, amelyre a szülői magatartás gyakran hasonlít. Ma már tudjuk, hogy az embernél a gyermek válla/ás és gyermeknevelés éppúgy nem ösztönös viselkedés, ahogyan általában a fajfenntartás, a szexualitás is elvesztette ösztönjellegét, társadalmilag befolyásolható, tudatosan irányítható késztetéssé alakult.
Tehát, ha lenne is valami homályos, biológiai késztetés – különösen a nőkben – az utódgondozásra, ennek kifejlődése és érvényesülése már nem biológiai, hanem társadalmi tényezőktől, elsősorban a neveléstől függ.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Családtervezés és fogamzásgátlás

Sokan a családtervezés és a fogamzásgátlás, vagyis a teherbe esés megelőzése között éles ellentétet látnak. …

Hozzászólás