LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A tengerimalacoknak nagy rajongótáboruk van. Mégis honnan származnak ezek a kis állatok? Mi a történetük?
A tengerimalac őshazája Dél Amerika. Eredete szerint öt típust különböztetnek meg a tudósok; ezek a következők: fennsíki, alföldi, fénylő szőrű, az úgynevezett nagyobbacska, és a vadon élő malacka közvetlen leszármazottja az ötödik fajta.
Érdekesség, hogy az inkák sírjaiban mumifikálódott tengerimalac tetemeket találtak, amiből arra következtettek, hogy áldozati állatként használták őket. A háziasítás másik célja az ott élő emberek élelmezése volt, ezért kezdték el őket megszelídíteni, úgy Kr. e. 5000 körül. Peruban számos tengerimalac alakú agyagedényt, agyagfigurát is találtak, melyeket máig múzeumokba őriznek. A tengerimalac ősei (az úgynevezett „Cavia aperea”), ma is szabadon élnek Peruban. A spanyol bevándorlók indiai malacnak nevezték el a kisállatot, de ők is élelmezés céljából hasznosították őket. Az ott élő bennszülöttek az általuk kitenyésztett malackára a „cuy” nevet aggatták, ezen a területen a mai napig így hívják őket, és e fajta egyedi ismertetője, hogy az egyedek meglepően nagyok, néhány példány elérheti a négy kilogrammot, de átlagosan is két- három kilót nyomnak. Először írásos emlékekben a 16. században találkozhatunk velük, tengeri nyúl néven emlegették őket. Ugyancsak ebben az évszázadban érkezett Európába az állatka, hajósok által. A malac nevet a jellegzetes hangja miatt kapta, a tengeri előtagot, pedig amiatt, hogy a tengeren túlról érkezett. Az USA-ban a 18. században már házi kedvencként tartották, ekkor Európában már kedvelt kisállat volt.
Természetes környezetében a malackák tízfős csoportokban élnek, többnyire elbújnak más állatok által ásott üregekbe, és éjszaka aktívak, amikor füves területeken legelésznek.
