Kezdőlap / Állatok / Rágcsálók / Aranyhörcsög szaporodása

Aranyhörcsög szaporodása

Mivel egy kifejlett aranyhörcsögöt csak az ellenkező nemű társával tudjuk együtt tartani, vagy jobb esetben két nőstényt- de ez is ritka-, ezért fel kell készülnünk arra, hogy a párban tartott állatok szaporodni fognak. Ami fontos, hogy ha verekednek az állatok, akkor tegyük külön őket, hiszen a kimenetele akár végzetes is lehet- de egyébként ellenkező neműek nem szoktak verekedni. A hörcsögöknél miután megtörtént a párzás, a vemhességi idő nem sok, körülbelül két hét. A legfontosabb, hogy a vemhes hörcsögöt ne vegyük kézbe, és ne piszkáljuk, nehogy a kicsiknek baja legyen. Szülés után, pedig sok zöldséget, gyümölcsöt, és egyéb élelmet kell biztosítani az anyának. A kis hörik csupaszon születnek, szemük zárva van, és az első pár napban még nem sokat csinálnak. De nagyon hamar fejlődnek, és mivel a foguk is nő, elkezdik koptatni elég hamar. Már három naposan annyira fejlett az érzékszervük, hogy a szagok után kimásznak a pisi sarokba, és ők is oda végzik a dolgukat, majd visszamásznak valahogy a fészekbe, vagy az anyjuk visszaviszi őket. A szemük egy hetes koruk után, tíz, vagy tizenkét napos korukban nyílik ki. A szőrzet is napról napra folyamatosan jelenik meg, és fejlődik ki rajtuk. A kicsiket már három hetesen el lehet választani az anyjuktól, ekkorra már teljes életmódot folytatnak, ugyanazt eszik, mint kifejlett társaik, méretük is megnő. Almonként akár 8, vagy 10 kis hörcsög is születhet egyszerre, így az anyahörcsögöt alaposan megterheli ez az időszak. Ilyenkor könnyen lesoványodhat, ha nem adunk neki elég táplálékot, ezért mindig figyeljünk rá, hogy elegendő étel legyen előtte, hogy megfelelő egészségi állapotát minél hamarabb visszanyerje. Amíg nem lesz újra jó „kondiban”, addig ne pároztassuk újra. A kis höriknél arra kell figyelni, hogy mivel hamar ivarérettek lesznek, amikor külön tesszük a szülőktől őket, nemek szerint is válogassuk szét őket.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A csincsilla lakása

A csincsillának nagyon nagy a helyigénye, éppen ezért érdemes átgondolni, hogy el tudjuk e normális …

Leave a Reply