Kezdőlap / Társadalom / Kapcsolatok / A tizenévesek fogamzásgátlása

A tizenévesek fogamzásgátlása

A méhbe helyezhető fogamzásgátló eszközök ebben az életkorban még nem jöhetnek szóba, hazánkban ezt csak azoknak a nőknek javasolhatjuk, akik már szültek. A”klasszikus” fogamzásgátló tablettákat sem célszerű túl korán elkezdeni. Egyrészt mert összetevőik a még fejlődésben levő csontvázrendszert visszafogják, másrészt a még nem teljesen érett petefészek működését kedvezőtlenül befolyásolhatják. A fogamzásgátló tabletták úgy működnek, hogy az agyi központokon keresztül az agyalapi mirigyben leállítják azoknak a szabályozó hormonoknak a termelődését, amelyek a petefészekben a nemi hormonok előállítását irányítják. Ez utóbbiak nélkül elmarad a tüszőrepedés, így a pete hiánya miatt nem következhet be a fogamzás. Természetesen alapvető követelmény, hogy a fogamzásgátló tabletták szedésének abbahagyása után álljon vissza a női szervezet belső nemihormon-szabályozása. Ez az érett női szervezetben csak kivételesen marad el (kevesebb, mint 1%-ban). A fejlődésben lévő tizenéves lányok azonban még túlságosan érzékenyek lehetnek az ilyen külső hatásokkal szemben, és emiatt rögzülhet a tablettaszedés alatti állapot. A női nemihormon-szabályozás hiányában (mely a havivérzés kimaradásával is együtt járhat) tüszőrepedés és petesejt-termelődés sincs, s mindez együttesen meddőséget idézhet elő. A nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint a tizenhat éven aluli, de némelykor a tizennyolc éven aluli lányoknál gyakori az ilyen káros hatás. A Szegedi Nőgyógyászati Klinika szakembereinek vizsgálatai szerint ezzel a veszéllyel hazánkban minden harmadik fiatal lány esetében számolni kell. Nem feltétlenül arról van szó, hogy ezeknek a lányoknak sohasem lesz gyermekük, de az bizonyos, hogy a fogamzóképesség visszaállítására komoly orvosi erőfeszítésre lesz szükség. Kivételes esetekben sajnos ez nem is sikerül. A 18. életév elérése előtt ezért csak előzetes orvosi vizsgálatok és fokozott ellenőrzés mellett helyes, sőt szabad elkezdeni a fogamzásgátló tabletta szedését. Hangsúlyozni kell azt is, hogy az életkor nem mindig tükrözi a biológiai érettséget, és hogy a kettő közül az utóbbi feltétel a lényegesebb. A lányoknál általában 12-14 éves korban jelentkezik az első havivérzés. Az ezt követő két évben a ciklusok még elég rendszertelenek. Általában tizenhat éves korra válik szabályossá a menstruáció (ilyenkor 27-30 naponként jelentkezik). Ettől kezdve beszélhetünk a nemi érettség eléréséről. A tablettákat csak az érett csontú és legalább két éve rendszeresen menstruáló, tehát biológiailag érett lányoknak helyes felírni.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A férfias férfi

A fiúktól egészen kicsi koruk óta elvárják, hogy keményen viselkedjenek, soha ne sírjanak és mindenben …

Leave a Reply