Kezdőlap / Állatok / Állategészség védelem: Afrikai lópestis

Állategészség védelem: Afrikai lópestis

Kórokozó. Orbivirus okozta betegség. Magyarországon eddig nem állapították meg. Tünetek. Az afrikai lópestis a lófélék (ló, szamár, öszvér, zebra) lázas általános tünetekkel, ödémákkal és vérzésekkel, 95%-os elhullási aránnyal járó, heveny, fertőző betegsége, amelyet vérszívó ízeltlábúak, főleg szúnyogok (pl. Culicoides imicola) által terjesztett vírus idéz elő. A vírust 1987-ben behurcolták Spanyolországba, majd innen átjutott Portugáliába is, s az óta a betegség mindkét országban jelen van. A kór (a szúnyogok rajzásának megfelelően) Európában a késő nyári, őszi időszakban jelentkezik. A lovakon láz, a fej nyálkahártyáin vérzések, a mellkason vizenyős beszűrődések (ödémák), erős kólikás nyugtalanság, nehezített légzés észlelhető. Szamarakban, öszvérekben idülten folyik le, sőt előfordul tünetmentes fertőzés is.
Gyógykezelés, védekezés. A betegség megállapítása (gyanúja) esetén megtiltják a lófélék szállítását, mozgatását, lókiállítások, vásárok stb. tartását. A beteg és betegségre gyanús állatokat leölik, a tünetmentes lovakat istállóban tartják, az istállókat és azok környékét naponként inszekticid szerrel permetezik, rendszeresen irtják a szúnyogokat a fertőzött terület egészén. A fertőzött és védőkörzetbe vont területeken a lóféléket vakcinázzák. A betegség tartós jelenléte vagy éppen endémiássá válása az Ibériai-félszigeten komoly járványveszélyt jelent Európa többi országára is, mert a vírust terjesztő szúnyogok Európa más területein is megtalálhatók.
Magyarországon sem direkt víruskimutatási, sem szerológiai módszerrel nem állapították meg a vírus jelenlétét, gyanú sem volt a betegség előfordulására.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Állategészség védelem: A baromfi adenovírus okozta fertőzöttsége

Kóroktan. A madarak adenovírusa általában 4-12 hetes korú állományokban mutatható ki. A szikimmunitás ideje alatt ...

Hozzászólás