Az alpesi denevért, ha osztályozni kellene, az emlősök, a denevérek, a kis testű denevérek, azon belül a simaorrú denevérek csoportjába sorolhatnánk be. Ez a kis repülő állatka Eurázsia területén fordul elő, és a Földközi tenger közelében. Európában nem tisztázott az elterjedése, de Romániában már láttak egy-két példányt. A nevéből adódóan, jellegzetesen kicsi a termete, mindössze 5-9 gramm a testsúlya. A hosszúsága alig 5 cm, magassága pedig alig éri el az 1 cm-t. Néhány példánynál előfordul, hogy a hátán a szőrzet arany, vagy sárgás színben fénylik. A hasán a szőr szürke, vagy szürkésfehér színű. A törpedenevér füle egész kicsi, és általában fekete színű, rajta a szőr csillogó. Ennek a fajtának a füle jóval szélesebb, mint a többi törpe denevéré, és fejéhez képest is nagy. A farka a szárnya végén is túlnyúlik, háromszög alakot zár be, és jellegzetesen hosszúkás, 3,5 de akár elérheti a 4 cm-es hosszúságot is. Általában szakadékokban, hasadékokban, barlangokban él, de nagyon ritkán előfordulhat, hogy épületekben is megtalálható. Vadászterülete sziklafalak mentén, erdők közelében van, és általában magányosan, vagy kisebb, 3-5 fős csapatokban vadászik. Jellemzője, hogy a sokkal egyenesebben, és egyenletesebben, és gyorsabban repül, mint a többi denevér, vagy törpedenevér fajok. Főbb táplálékai a következők: apró rovarok, éjszakai lepkék, és szúnyogok. Arról nincsen elég pontos adat, hogy vándorló életmódot folytat e, vagy hogy mennyi az átlagos élettartama.
Az alpesi törpedenevér a fokozottan védett fajok közé tartozik, egy állatka természetvédelmi értéke 10 000 Ft. Veszélyeztetik a rovarirtó szerek, valamint a szálláshelyek folyamatos eltűnése is. A populáció csak a Földközi tenger mentén stabil, de a faj sehol nem eléggé elterjedt, és a populáció sehol sem stabil.
Címkékalpesi denevér Alpesi törpedenevér denevér emlősök
Ezt mindenképpen olvasd el!
Az Afrikai oroszlán
Az oroszlánok,más néven panthera leo,a macskafélék rendjébe tartozó emlős állatok,melyek nagy falkákban élnek,és amelynek középpontjában …