LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Az angol és a francia politikusok 1939 késő tavaszától megpróbálták életre kelteni a München óta tetszhalálba dermedt kollektív biztonsági rendszert. Áprilisban megkezdődött a párbeszéd London, Párizs és Moszkva között. A tárgyalásokat azonban beárnyékolták az 1917 óta eltelt évek során kialakult ideológiai ellentétek és az ezeket elmélyítő, újabb keletű eseményekből származó bizalmatlanság. Sztálin számára egyetlen dolog volt fontos, a Szovjetunió szűken értelmezett biztonsága. A szovjet államot pedig Sztálin már régóta nem a világforradalmi eszme hordozójának tekintette, hanem az egy országra szorítkozó
szocializmus” mindenfelől ostromlott bástyájának, amelynek védelmi érdekei az 8 számára azonosultak az orosz birodalom megóvásával és terjeszkedésével. E politika érvényesítésének 1939-ben két módozata kínálkozott. Az egyik lehetőség a kollektív biztonsági rendszer létrehozása volt Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió, valamint a Németország és a Szovjetunió között elhelyezkedő kisebb államok részvételével. A másik változatot egy barátsági szerződés jelenthette Németországgal a hitleri birodalom nyersanyag- és élelemszállítási kívánalmainak teljesítése alapján. Sztálin mindkét lehetőséggel párhuzamosan kísérletezett; elsőbbséget azonban 1939 augusztus közepéig a többhatalmi szövetségnek adott, mert ez tartósabb biztonságot nyújtott volna. Persze – politikus lévén – a másik megoldást sem vetette el; párhuzamosan tárgyalt, ugyanúgy, ahogy Chamberlain és Hitler is tették. A májustól augusztusig zajló angol-francia-szovjet tárgyalások során elvi megegyezés jött létre egy háromhatalmi biztonsági paktum megkötésére, és megállapodtak a védelmi garanciában részesülő kisebb államok listájában is. Az egyezség hajója azonban léket kapott a kemény katonai realitások zátonyán. A Szovjetuniónak ugyanis nem volt közös határa Németországgal. Vállalt katonai segélynyújtási kötelezettségét tehát csak akkor teljesíthette volna, ha jogot kap rá, hogy fegyveres erői átlépjék Lengyelország határát. Lengyelország kormánya azonban hallani sem akart semmiféle katonai együttműködésről a Szovjetunióval, mert történelmi tapasztalatai alapján tartott a nagy szláv rokontól, s mert nem ismerte fel, hogy véget ért a két hatalmas szomszéd közötti egyensúlyozás lehetősége.
