LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
Bár a Szovjetunió is a versailles-i békerendszer nagy vesztesei közé tartozott, az 1930-as évek közepén az adott területi viszonyok, a status quo elfogadását részesítette előnyben a változtatásra törekvő náci erőszakkal szemben. A„megbékéltetési politika” alternatívájának a kollektív biztonsági rendszer tűnt, amely minden résztvevő államnak – nagyságától függetlenül, – kölcsönös védelmi, segítségnyújtási kötelezettség révén védelmet nyújt az agresszióval szemben. Ehhez jelentettek kezdeti lépéseket az 1935ben megkötött francia-szovjet és szovjet és csehszlovák kölcsönös segélynyújtási egyezmények. A szovjet csehszlovák szerződést háromoldalúvá tette az a záradék, amely szerint a segélynyújtási kötelezettség csak akkor érvényes, ha a megtámadott félnek Franciaország is segítséget nyújt. Az angol-szovjet viszony javítását célzó szovjet kezdeményezés nem járt eredménnyel. Gyakorlatilag a francia-szovjet egyezmény is a diplomácia papírkosarába került, mert nem követte katonai megállapodás.
„Míg azelőtt az agresszió az Európától többé vagy kevésbé távol eső világrészeken tört ki, és a támadás áldozatán kívül csak néhány közvetlenül közel fekvő ország érdekeit érintette, addig ezúttal az erőszakot Európa kellős közepén alkalmazták, s ez immár nemcsak a támadóval szomszédos tizenegy országra jelent veszélyt, hanem az összes európai országra is. Elsősorban a kis népek területi integritása (sérthetetlensége), politikai, gazdasági és kulturális függetlensége forog veszélyben; ezeknek elkerülhetetlen leigázása azonban megteremti a nagy államokra ható nyomásnak, sőt azok megtámadásának feltételeit is. A veszély először Csehszlovákiát fenyegeti, s azután az agresszió súlyossága új nemzetközi konfliktussá fejlődhet…
A szovjet kormány tudatában van a rá eső felelősségnek, valamint a népszövetségi szerződésből, a Briand-Kellogg-féle paktumból és a Franciaországgal és Csehszlovákiával kötött kölcsönös segítségi szerződésekből reá háruló kötelezettségeknek is, a maga részéről továbbra is kész részt venni mindazokban a közös akciókban, amelyeket vele együtt határoznak el, és amelyek az agresszió további fejlődésének megállítását és egy új világháború mindjobban erősödő veszedelmének kiküszöbölését célozzák…”
(A szovjet kormány nyilatkozata 1938. március 17-én az Anschlussról)
