Kezdőlap / Üzlet / Karrier / Az amerikai típusú önéletrajz térhódításának okai az európaival szemben

Az amerikai típusú önéletrajz térhódításának okai az európaival szemben

Napjainkban, ha megpályázunk egy állást, akkor az első benyomást leendő munkaadónkra az általunk küldött önéletrajzunk segítségével tesszük meg. Ez már egyfajta szűrő is, hiszen a benne levő adatok és az általunk használt stilisztikai eszközök alapján le tudja vonni a megfelelő konzekvenciákat. Hazánkban kétféle típusa terjedt el az életrajzoknak, amiket a munkaadók kérnek: az európai és az amerikai típusú. Az utóbbi viszont egyre jobban kezd teret hódítani, hiszen a legtöbb helyen már csak ezt fogadják el.
Az európai önéletrajz inkább olvasmányos, hiszen egymáshoz kapcsolódó, kerek mondatokból áll. Ebben a formában írjuk bele azokat az adatainkat, végzettségünket és egyéb képességeinket, melyekkel szeretnénk meggyőzni a munkaadót, hogy mi vagyunk a legalkalmasabbak a pozíció betöltésére. Ennek elolvasása viszont időigényes, főleg, ha az adott lehetőségre esetleg száznál is több pályázat érkezik. Hiszen így a munkavállaló felvétele is csúszhat időben. Éppen ezért hódít egyre nagyobb teret magának az amerikai típusú önéletrajz. Ebben a formában vázlatpontokba szedve soroljuk fel azokat az ismérveinket, melyek alapján világossá válnak legfontosabb képességeink a pályázatot hirdető cég számára. Ez a típus gyorsan áttekinthető, egyértelmű utalások vannak a iskolázottságunkra, nyelvtudásunkra nézve, így a munkaadó a kiválasztási folyamat alatt a benyújtott pályázatokat rövidebb idő alatt értékelni tudja. Így időt és nem utolsó szempontból pénzt tud megtakarítani, hiszen a kiválasztási folyamat rövidül, az interjúkra hamarabb be lehet hívni az alkalmas pályázókat és az új alkalmazott korábban állhat munkába.
Összegezve átható, hogy míg az európai formánál több időt vehet igénybe a kiválasztás folyamat, az amerikai típusú önéletrajzok használatával ez az időintervallum lényegesen rövidebb. Éppen a pályázatokra fordított idő és költség csökkentése miatt szorítja ki az európai típusú önéletrajzokat az amerikai típusú.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Diploma után

A sikeres államvizsgák után jöhet az ünneplés és az örömmámor. De vajon meddig tarthat ez? …

Hozzászólás