Kezdőlap / Társadalom / Eskövő / Az esküvő hangulatfelelőse- a Vőfély

Az esküvő hangulatfelelőse- a Vőfély

A régi időkben, a hagyományos falusi lakodalmi mulatságban, a jó hangulat egyik elengedhetetlen felelőse volt a vőfély. A Kárpát-medencében ma is sokfelé él ez a szokás, hogy a házigazdát és az ifjú párt segíti azzal, hogy fogadja az érkező vendégeket, kérésre pikáns – vagy kevésbé pikáns szófordulatokkal szórakoztatja a társaságot, hiszen a vőlegény és a menyasszony nem tudott mindig, mindenkivel foglalkozni. Számos olyan házigazdai, koordinációs feladatot ellátott, amely mára, elfeledett szokás. Régen, több napos mulatások voltak, az emberek, vagy ősszel, vagy kora tavasszal házasodtak. Az aratás elvégzése után, már ráértek, akár több napon keresztül is, ünnepelni. Sok esetben a család barátja vagy rokona vállalta ezt a megtisztelő szerepet, nem ritkán, még egy-két évtizeddel ezelőtt akadt olyan esküvő ahol nem egy, hanem több vőfély is volt.
Nézzük kicsit részletesebben, mi is volt a szerepe a hagyomány szerint. A vőfély a „menyasszonyos” háznál először kikéri a menyasszonyt a szülőktől a leendő férj számára, majd elbúcsúztatja a családtagoktól. A lány virágcsokorral köszöni meg szüleinek, nagyszüleinek eddigi gondoskodásukat. Az Ő feladata volt a menyasszonyi csokor átadása, és mirtusz kitűzése,(Mirtusz = Kitűző), majd a lakodalmas menet vezetése. A lakodalomban az ifjú párnak és a vendégeknek feltálalja a különböző fogásokat, kis versikék, tréfás mondókák kíséretében. Ezenkívül mókás játékokat csinál, illetve csináltat a vendégekkel és az ifjú párral is. Általában éjfélkor a gyertyafénykeringő és a menyasszonytánc következik. Ekkor az ifjú pár megkapja az ajándékait a násznéptől, amit szintén a vőfély vezényel le. Továbbá dolga volt az is, hogy az apró, felmerülő problémákat „elsimítsa”, és az egész lakodalom meneté összehangolja. (pl. amíg a zenekar evett, tréfás játékokkal mulattatta a vendégeket) A vőfély elengedhetetlen kellékei a bokrétás kalap és a szalagokkal feldíszített vőfélybot, melyre minden lakodalomban a menyasszony kötött egy szalagot.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A tökéletes menyasszonyi ruha

A nagy nap egyik legfontosabb részlete a menyasszonyi ruha. Minden nő álma egyszer egy hófehér …

Leave a Reply