Básti Lajos

Berger Lajost, aki Keszthelyen született 1911. novemberében Básti Lajos néven ismerte és temette el az ország Budapesten, 1977. júniusában. Nézzük végig ennek a remek színésznek életútját és pályafutását. A színművészeti Akadémia elvégzése után színházi pályafutását Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdte, majd ’37-ben a Vígszínházba szerződött, ahol az időközben létrejövő zsidótörvények miatt 1939-40-ben alig kapott szerepeket, bár 1941-ben még játszott a Magyar- és az Andrássy Színházban, de végül már nem állhatott színpadra. Munkaszolgálatos lett, szabadidejében foglalkozott könyvkiadással és írással. 1945-ben, a háború végeztével a Nemzeti Színház meghatározó művésze lett, mintegy 15 éven át játszotta Madách Ember Tragédiájában Ádámot, melyről könyvet is írt Mire gondolsz, Ádám címmel, ez 1962-ben jelent meg. A Vígszínházban is állt a világot jelentő deszkákra 1968-72 között. A Nemzetibe visszatérve utolsó nagy alakítása a Lear király címszerepe volt. Orgánumára már fiatal korában is felfigyeltek, így musicalekben is láthattuk őt, például My Fair Lady, Higgins tanár úr szerepe. Filmszerepei többek között: Föltámadott a tenger, Butaságom története, Kárpáthy Zoltán, valamint számtalan tévéfilmben is láthattuk. Versmondónak is kiváló volt, szívéhez közel Arany János balladái álltak, de a Nagyidai cigányok narrátoraként is emlékezetes az alkotása, de egy hanglemezén Ady Endre és Babits Mihály verseit is előadta. 1952-1960 között a Színház-és Filmművészeti Főiskola tanára volt.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Domján Edit

Mindenki Edite 1932. december 25-én született Budapesten, egyszerű család gyermekeként. Anyagi körülményeik szűkösek voltak, nehezen …

Leave a Reply