Szécsi Pál

Szécsi Pál 1944-ben március 19-én született, gyermekkora tragédiákkal teli, ez meghatározta nagy valószínűséggel további életútját is. Özvegyen maradt édesanyja a gyerekeket nevelőszülőkhöz adja, majd disszidált. Nagy valószínűséggel erre vezethetők vissza későbbi gondjai, hiszen az árván maradt kisfiú állami gondozásba került, ahol 16 éves koráig maradt. 1967-ben részt vett egy amatőr fesztiválon Salgótarjánban, ahol megnyerte az énekes versenyt, ugyanebben az évben történt, hogy fiatal tehetségeket kerestek a Táncdalfesztiválra. Szécsi ekkor már tanult énekelni, így tanárnője, Majláth Júlia ajánlotta Őt, Bánki Lászlónak, ekkor énekelte el a Csak egy tánc volt című dalt, melyből az ország. Ezzel a dallal vált hazánk legsikeresebb és legsármosabb férfi előadóművészévé. Sokáig nem volt nagy sikere, de amikor adaptálta az olaszok különféle szerzeményeit, a könnyűzenei közönség a lábai előtt hevert. Amilyen sikeres volt a színpadon, annyira nehezen működött a magánélete. Különféle kudarcok élték, alkoholproblémái sajnos súlyosbodtak, egyre gyakoribbá váltak. 1974-ben előadói díjat nyert.
Szerelmi életére jellemző volt a kapkodás és az elhamarkodott lépések. Első felesége egy lengyel manöken volt, Grazyna, a házasság mindössze egy hónapig tartott. Igazán ismert szerelmével, Domján Edittel 1972-ben találkozott, kapcsolatukat beárnyékolta Szécsi depressziója és alkoholfogyasztása. Edit halálát feldolgozni soha nem tudta igazán, mindig úgy érezte, hogy részt vett az öngyilkosságban. Soha nem tudta igazán feldolgozni a gyerekkori problémáit, valamint a tomboló sikert egyszerre. Öngyilkosságot 8-szor kísérelt meg, de 1974. április 30-án sikerült is neki, mindössze 30 éves volt. Mítosz és bálvány volt egy személyben, amely ma is él.

Ezt mindenképpen olvasd el!

RalphFiennes

A rokonszenv nem feltétlenül a logika kertjében szökkent szárba. Természetesen semmi valóság alapja nincs a …

Hozzászólás