Brawn GP

A Brawn GP Foma1-es csapatnak igen rövid a története, de annál fényesebb és sikeresebb. Mikor a Honda csapat a 2008-as idényben bejelentette, hogy kivonul a királykategóriából, akkor már tudta, hogy lesz vevő a csapatra. Ez így is történt. Ross Brawn, aki a Ferrari sikerszériájának a kovácsa volt a kétezres évek elején egymaga vette meg a csapatot úgy, hogy a csapatok szövetsége a FOTA is segített. A Honda bár tudta, kivonul az F1-ből de attól még nem hagyta abba autójának fejlesztését. Így Ross Brawn egy félig kész autót kapott kézhez. A sok munkának köszönhetően a Brawn GP a 2009-es szezon előtti teszteken már részt tudott venni. A próbák során az egész mezőnyt meglepte, hogy milyen kivalló autót hozott össze a 2009-es szezonra az új csapat, mivel az utolsó napi teszteken mindenkit rendre elvertek. Első nagydíjon olyan dominanciát mutatott a Brawn hogy a médiát és a többi istállót is meglepte azzal, hogy megszerezte a győzelmet és a második helyet is. Sokan úgy vélték, hogy valami új korszak kezdődik. A következő versenyeken Button és Barrichello sorra a dobogó legtetejére állhatott fel és emellett Jenson Button folyamatosan növelte előnyét a világbajnokságban ellenfelei ellen. Így ment ez a széria egészen a szezon közepéig, amikor valami megtorpanást lehetett érezni a csapatnál, mivel az utolsó öt versenyen csak nehézségek árán tudtak felállni a dobogókra. De így a jó szezon kezdetnek köszönhetően a csapat világbajnokságot és az egyéni világbajnoki címet is megszerezték, Jenson Button segítségével. Senki nem gondolta volna, hogy az év elején elindult sima fehér autó amin egyetlen szponzori felirat sem volt végigveri az egész élmezőnyt,majd a sikerek után a Mercedes, aki motorokkal támogatta a Brawn GP-t felvásárolta az egész csapatot és 2010-től Mercedes GP néven indította a Forma1-ben. Így is az F1 történetében nem volt olyan újonc csapat, aki 17 versenyéből 8-at megnyer és még 3 dobogós helyet is elért volna.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A 2011-es Szingapúri Időmérő edzés

Amikor a mezőny Szingapúrba érkezett egy kérdés volt mindenki számára, hogy Vettel világbajnok lesz vagy …

Leave a Reply