Önismeret

Az öntudat nemcsak személyes síkon valósul meg, hanem a társadalmi tudat szintjén is, amikor az ismeretek, a tudományos és művészi alkotások maguk válnak elméleti vizsgálódások specifikus tárgyává. Valamennyi úgynevezett metaelmélet nem más, mint a megfelelő elmélet öntudatának formája. A társadalmi öntudat legmagasabb szintjét a filozófia képezi, amely életfontosságú alkotó szakaszt …

Az ember érzékel, észlel és gondolkodik, s ezzel egyidejűleg tud magáról mint érzékelő, észlelő és gondolkodó lényről. Amikor a tudat a tárgyhoz viszonyul, egyben önmagához is viszonyul. Hegel szerint az öntudat mint a szellem fogalma, a tudat fordulópontját jelenti, melyen keresztül ez az érzéki-külső világ színes látszatából és az érzékfeletti …

Az öntudat egyik lényeges jellemzőjét a gondolkodó embernek azon képessége alkotja, melynek következtében nemcsak elkülöníteni tudja magát a világ többi részétől, hanem szembe is állítani vele. Ugyanakkor öntudatunkban magunkat nem e világtól abszolút elkülönült lényként tudatosítjuk, hanem a hozzáfűződő legkülönbözőbb viszonyainkban. Az öntudat nem a tudat önmagával folytatott monológja – …

Ha a tudat a másról való tudás, akkor az öntudat – az ember tudása önmagáról, valamiféle sajátos szellemi „fény, mely nyilvánítja önmagát és még mást”. Az öntudat képe kettős ábrázolást tartalmaz: a külső tárgyét és magáét a szubjektumét. Az öntudat tárgyává vált személyiség az ember, ahogy magát érzékeli, megfigyeli, érzi …

Mind Galics, mind Potyebnya, mind pedig Szecsenov, egységben vizsgálva szubjektumot és objektumot, azt állítják, hogy a tudat egyszerre alakul ki mindkét formájában – mint tárgyi tudat és mint öntudat. Már a kisgyermekek, midőn tárgyakkal manipulálnak és megfigyelik e tevékenységük következtében a külvilágban lezajló változásokat, nemcsak cselekvéseiknek ezeket a tárgyait ismerik …

A. Potyebnya szerint a pszichikum fejlődése zavaros, tagolatlan, vonatkoztatás nélküli élményekkel kezdődik, amelyekben az „Én” először még nincs megkülönböztetve a„nem-Én”-től. A kezdet kezdetén a gyermek számára még minden úgy jelenik meg, mint ő maga, még minden az ő„Én” jéhez tartozik. De mondhatnánk egyenest fordítva is: mivel még nem ismeri a …

A gyermek életének első éveiben legtöbbször úgy nevezi saját magát, ahogy környezete hívja őt. Kezdetben saját maga számára is inkább úgy létezik, mint tárgy más emberek számára, s nem mint szubjektum azokkal szemben. Önmagát csak a tevékenység és az érintkezés fejlődésének eredményeként tudatosítja. Ez azonban a tudati fejlődés viszonylag kései …

A tudatfejlődés irányába mutató egymásutániságának bizonyítékaként a tudat álom vagy mély ájulás utáni regenerációjára szoktak hivatkozni. A fiziológus A. A. Gercen igen érdekesen írta le azokat az állapotokat, amelyeket ő maga is ismételten átélt ájulás után. Először létezése zavaros tudatát érezte, majd kaotikus képzeteket, melyekben az „Én” és a„nem-Én” még …

Egész életünkön át, minden átalakuláson és állapoton keresztül magunkkal visszük „Én”-ünk maradandó magvát, melyet egyrészről testi szervezetünk, különösen az idegrendszer egysége, másrészről viszont jellemünk, vérmérsékletünk, érzés-, gondolkodás- és cselekvésmódunk valamiféle szilárd váza determinál. Az „Én” legellenállóbb részét, gerincét a meggyőződések és elvek alkotják, bár e tekintetben az egyéni eltérések igen …

Az érzetek, gondolatok és érzések állandóan váltakoznak, az egyik minőségi meghatározottságból a másikba mennek át. Ezek egymásutánja akár programszerűen adott is lehet, mint például a színész átalakulásai során. Ha az „Én” redukálható lenne ezekre az egyes tudati aktusokra, akkor velük együtt kellene változnia, és nem maradna fenn semmi egység az …