Kezdőlap / Önismeret / Az örömelv

Az örömelv

Freud szerint az ember olyan “gép”, melyet a szexuális energia (libidó) viszonylag állandó komplexusa, a lelket tébolyba döntő, az embert nyilaival állandóan átdöfő Erosz mozgat. A libidó beteges feszültségeknek és kisüléseknek van kitéve. Azt a dinamikai mechanizmust, amely a feszültségtől a levezetésig, a szenvedéstől a kielégülésig vezet, Freud örömelvnek nevezte. Megkülönböztette ettől a valóság elvét, amely úgy irányítja az embert, hogy elkerülje mindazt, ami fenyegetheti létében. E két elv gyakran kerül konfliktusba egymással, pedig egyensúlyuk az ép pszichikum szükséges feltétele. Ezen egyensúly megbomlása neurotikus és pszichés zavarokhoz vezet.
Minthogy Freud szerint a viselkedést uraló motívumok szexuális jellegűek, csak szerelmi sikertelenség esetében lehetséges alkotói transzformáció. A tudat különböző normákat, törvényeket, előírásokat, szabályokat alkot, amelyek a szellem cenzúrájaként elfojtják a tudatalatti szférát. Ez utóbbi csak az a normális (álmok, elszólások, elírások stb.) vagy egyenest abnormális (neurózisok, pszichózisok stb.) jelenségek területén tudja megnyilvánítani magát. A tudatos princípium és a tudattalan erők állandó konfliktusban állnak egymással: az ész ellenségként áll szemben az egyéniséggel. Az ész, az „én” „hasonlatos a lovashoz, akinek a ló hatalmasabb erejét fékeznie kell, azzal a különbséggel, hogy a lovas ezt a maga erejéből, az én pedig kölcsönvett erővel kísérli meg”. E konfliktus különös élességgel megy végbe az ideg-, s még inkább az elmebetegeknél, mikor is az „én” – Freud szerint saját otthonában, a lelken belül ütközik bele hatalmának korlátaiba. „Hirtelen olyan gondolatok keletkeznek, amelyekről nem tudjuk, honnan jöttek, és semmit sem tehetünk, hogy elűzzük őket.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az ember társas lény

Az érintkezés formája (pl. közvetlen termelési érintkezés), a kifejezés formája (pl. rövid, tárgyi válasz) és …

Hozzászólás