Önmagában véve a pszichikum struktúrájának freudi sémája nem értelmetlen, bár a freudizmus rendszerében adott általános interpretációja, és az őt alkotó szférák kölcsönviszonyának jellemzése tudományosan nem elfogadható. A személyiség szellemi struktúráját alkotó elemek így prezentált hierarchiájának alapját a tudattalan elsődlegességére és irányító szerepére vonatkozó eszme alkotja. Freud szerint minden, amit csak pszichikusnak nevezünk, az „ösztön-én”-ből ered, és a pszichikus, bevégezvén mozgását az egyéni és a társadalmi ész szférájában, újra csak ide tér vissza.
Éppen ez a szféra, mely az örömelvnek van alávetve, gyakorol — a freudi felfogásnak megfelelően – alapvető hatást az ember viselkedésére, határozza meg gondolatait és érzéseit, s rajtuk keresztül cselekvéseit is. A tudatos eszerint csupán vékony, levegőkönnyűségű lepel, mely a tudattalan mély örvénye fölé feszül ki, és ebbe az örvénybe nemcsak a külső szemlélőnek, de magának a szubjektumnak a tekintete sem tud behatolni. A tudatot a pszichikumhoz való viszonyában a fényszóró sugaraihoz hasonlíthatjuk, melyek egy végtelen folyam sötét felületén szikráznak.
A freudizmus tudományos elégtelensége az ész szerepének alábecsülésében és a társadalmi jelenségek biologizációjában nyilvánul meg. Míg a haladó filozófia és pszichológia egész története az emberi ész hatalmát hirdette és hirdeti, a freudizmus az ösztönök hatalmát proklamálta. Freud lerombolta azt a – gyökereiben még az antik kultúrára visszanyúló – emberképet, mely szerint az ember olyan lény, akinek viselkedését elsősorban szellemi eszmények és az ész határozzák meg. Ennek helyébe egy más felfogást állított, melynek értelmében a logika, az eszmények, az ész mögött ott rejtőznek ezek igazi urai – a vak ösztönök és primitív hajlamok.
Címkékálmok belső én éntudat filozófia misztikum önismeret öntudat teológia tudat tudomány
Ezt mindenképpen olvasd el!
Az ember társas lény
Az érintkezés formája (pl. közvetlen termelési érintkezés), a kifejezés formája (pl. rövid, tárgyi válasz) és …