A burgonya élelmezési szempontból mondhatnánk azt is, hogy az első helyen áll. Nagyon fontos szerepet tölt be az emberiség élelmiszer-fogyasztásának palettáján. A burgonyát nagyon sokféleképpen el lehet készíteni. Az összes étel palettához kiegészítőként (köretként) vagy betét ételként (tehát bele teszik az alap ételbe) is tálalják. A konyhai sokoldalúságának köszönhetően nagyon …
Érdekel a cikk folytatása? »Automata öntözés
Mindenki tudja ahhoz, hogy szép legyen a kert és a virágok gyönyörűen, pompázzanak szépségükben ahhoz bizony víz, kell. A vízszükségletét a dísznövényeknek több módon lehet megoldani, van, aki locsolással és van, aki vízhordással (ebből következik, hogy kannából locsol, vagyis nem minden hol van vezetékes víz a hétvégi telkek esetében). Tehát …
Érdekel a cikk folytatása? »Őszi munkák a kertünkben
Aki kertészkedéssel foglalkozik, tudja, hogy az ősz legalább annyi munkát ad a hobbikertésznek, mint a tavasz vagy a nyár. Ahhoz, hogy tavasszal a szép díszkert ígéretével keljenek életre a növények, az alapmunkákat ősszel kell elvégezni. Lássuk sorjában. Az esős időjárás miatt a gyep gyorsan nő, emiatt még ebben az évszakban …
Érdekel a cikk folytatása? »Zöldségfélék aktuális védelme
A változékony, csapadékos, reggeli harmatképződéssel járó időjárás továbbra is nagy kihívás elé állítja a zöldségtermelőket. Ilyen körülmények között szinte minden gombabetegség fertőz és a nagy hőingadozások a növények számára igen erős stressz helyzetet idéznek elő , ami a rásegít a fertőzések kialakulására. A jelentős mennyiségű csapadék következtében a szabad földön …
Érdekel a cikk folytatása? »Platánkárosítók
A fertőzött növényi részeken képezi fehér, lisztes bevonatot alkotó telepeit. E telepekben tömegesen képződnek a gomba spórái (konídiumai), amelyek a kórokozót terjesztik. A nyár második felétől a fagyokig a fertőzött részeken (leveleken, terméseken) kialakulnak a gomba áttelelő , mikroszkopikus méretű termőtestei. A „jó öreg” antraknózis (Apiognomonia veneta) a leveleket, a …
Érdekel a cikk folytatása? »Akác
1601- ben hozták be Észak-Amerikából Európába, több növényfajtával együtt. Gyorsan elterjedt hazánkban, szinte magyar fafajtaként ismerjük. Ma a magyar erdők mintegy 20%- a akácos. A melegebb éghajlatot, és a tápdús homoktalajokat kedveli. 20-25 m magasságra nő. 20-40 éves korukra elkezdik kitermelni. Könnyen telepíthető, gyökérről gyorsan hajt. Magas a csersav és …
Érdekel a cikk folytatása? »Torma termesztés
Ültetésnél vegyük figyelembe, hogy évelő, még akkor is, ha csak egy évig akarjuk termeszteni. A visszamaradó gyökerek még több éven át kihajtanak és zavarják a következő veteményt. Ésszerűbb tehát vetésforgón kívül helyezni a termőterületét. Ősszel, amilyen mélyen csak tudjuk (40-50 cm), ássuk fel a talajt, hogy szerkezete laza legyen és …
Érdekel a cikk folytatása? »Fokhagyma
Nyáron nagy meleget is jól viseli, de a meleg a beérést jelentősen sietteti. Az árnyékos helyeket is kedveli. Vízigénye nem nagy, többnyire öntözés nélkül termesztik. A termés azonban jelentősen növelhető, ha a tenyészidőben szárazság esetén 2-3 alkalommal 30-40 mm-es vízadaggal öntözzük. Csaknem minden talajon megterem, ám a legjobban a kötött, …
Érdekel a cikk folytatása? »Karfiol
Ajánlott fajták: Brio, Opaal, Master. Palántanevelés A korai karfiol magját a korai káposztafélék közül a legkorábban, már január első felében (5-10.-ig) vessük el. Ültetésig fejlett, erős, tápkockás palántákat neveljünk, így a hűvösebb időszakban fejlődhetnek termő állapotúvá, és biztosabb a terméshozás. A palántanevelés ideje alatt fontos követelmény, hogy a fejlődés ne …
Érdekel a cikk folytatása? »Karalábé
Palántanevelés Március elejei ültetéshez január 10-15. között vessük el a karalábé magját. A palántanevelés időszakában a hőmérsékletet 8-18 °C között tartsuk. Törekedjünk arra, hogy a növények palántakorban és kiültetés után folyamatosan növekedjenek és fejlődjenek. Ezt gondos víz- és tápanyagellátással érhetjük el. A palántaneveléshez a káposztánál leírtakat vegyük figyelembe. Ültetés, takarás, …
Érdekel a cikk folytatása? »