Az iskolába kerülő gyermek gondolkodása még rendkívül bizonytalan, nagyon könnyen összezavarodik és eltéríthető. Nem képes rangsort felállítani még, és bizonyos állandóságokat sem tud realizálni. Ez utóbbit tükrözi az a kísérlet, amikor gyurmából gyúrnak egy labdát, majd ugyanabból egy hengergyurmát. A gyermek mégis azt állítja, hogy a henger nagyobb, mert nem …
Érdekel a cikk folytatása? »A gondolkodás fejlődése óvodáskor végén, és az iskolába kerüléskor
Az óvodáskor sok szempontból nagyon fontos időszak a gyermek életében, nemcsak szociális viszonyainak fejlődésében, hanem egyéb pszichológiai fejlődések tekintetében is. Az egyik legkiemelkedőbb pszichológiai folyamat, a gondolkodás, mely nagyon nagy változásokon megy át, mialatt a kisóvodásból kisiskolás válik. A megismerő tevékenységek fejlődésénél a gondolkodási műveletek alakulása kifejezetten fontos folyamat. Már …
Érdekel a cikk folytatása? »Az iskolába kerülő gyermek tér- és időérzékelése
Az iskolába kerülő gyermek a távolságot sem tudja még pontosan meghatározni. Térszemléletére még mindig az én-központúság jellemző, mely a jobb és a baloldal meghatározásában is egyértelműen megjelenik. A két irány helyes elsajátítása is az iskolai oktatás egyik fontos feladata. Kezdetben itt is először önmagán tudja meghatározni a két oldalt, majd …
Érdekel a cikk folytatása? »Az iskolába kerülő gyermek látás- és hallásérzékelése
A hatéves kisgyermeknek mind a teste, mind a gondolkodása nagy változásokon megy keresztül. Mindenképpen egy új korszak kezdődik az életében. A testi változásokon túl az érzékelés és észlelés terén hatalmas változások kora az iskolába kerülés időszaka. Bár az érzékszervek biológiailag már régen kifejlődtek és kifinomultak, de a fejlődés leginkább a …
Érdekel a cikk folytatása? »Fedett helyen tárólt zöldségek
A pincében, garázsban, pajtában és egyéb fedett helyiségben való zöldség tárolásnak számtalan hasznos előnye van, többek között az is, hogy a tárolt zöldség félékhez könnyebben hozzáférhetünk, mint a veremben, prizmában tároltakhoz. sajnos a modern házak pincéi, garázsai stb. olyan jól szigeteltek, hogy tárolásra kevésbé alkalmasak. Legtöbb esetben az a baj, …
Érdekel a cikk folytatása? »Zöldség tárolása árokban
A téli, tavaszi fogyasztásra szánt késői zöldségfélék jól tárolhatók vermekben, árkokban és prizmákban. Ez a módszer a legegyszerűbb és egyben a legolcsóbb tárolási eljárások egyike. az így tárolt zöldségek tavaszig friss, üde, ízletes marad. Különösen jól tárolható így a sárgarépa, a petrezselyem, a pasztinák, a zeller, a cékla, a téli …
Érdekel a cikk folytatása? »A házunk színei
A falfelületeink lehetnek izgalmasak, vibrálóak, életteli derűsek vagy pihentetően lágyak. Nincs határ. Az egyéniségünk megfelelő környezet megteremtésének legfontosabb eleme a bútorainkkal összhangot alkotó színek, anyagok kiválasztása. Az összhatás jelentősen befolyásolja a hangulatunkat, sőt akár még akár a teljesítőképességünket is! Jelenleg a két uralkodó stílus a fiatalos minimál és az örök …
Érdekel a cikk folytatása? »Hangulat javító textiliák
Megszámlálhatatlanul sok szép szövet kínálja magát a finom ízlésű vásárlók számára. A művészi kelmék láttán az is kedvet kap otthonra újjáöltöztetéséhez, bútorainak áthúzásához, aki csak nézelődni tért be az üzletbe. Békebeli polgári otthonok megkomponálásához, bohém lakások dekorációjához, felújítására váró terek megszépítéséhez találhatunk drapériákat, bútorkárpitokat, díszpárnákhoz, ágytakarókhoz anyagokat, sőt autóülések csinosítására …
Érdekel a cikk folytatása? »Fogyókúra-gimnasztika vátozó korban
Jól ügyeljünk arra, hogy mit eszünk. Nehogy a felesleges kilók lerakódjanak a kényes helyeken: a csípőn és a tomporon. De enni muszáj, sőt nem is rossz dolog! Ráadásul éppen a legjobb falatok hizlalnak – védekezik minden nő, férfi. Íme, hat gyakorlat az alak formálásához. Aki lelkierőt érez magában, az végezze …
Érdekel a cikk folytatása? »Egyszerű tornagyakorlatok nemcsak a változó korban!
A has tájának formálása a) Feküdjünk le összezárt lábbal, a karokat helyezzük fej alá. b) Emeljük fel a lábunkat magasra. c) Teljesen kinyújtott lábunkat lassan eresszük le a padlóra. Ismételjük ezt 3-5-ször. A csípő formálása a) Feküdjünk egyik oldalunkra, egyik karunkat fejünk alá hajtva, másik karunkat nyújtsuk ki. b) Emeljük …
Érdekel a cikk folytatása? »