Kezdőlap / Otthon és család / A gondolkodás fejlődése óvodáskor végén, és az iskolába kerüléskor

A gondolkodás fejlődése óvodáskor végén, és az iskolába kerüléskor

Az óvodáskor sok szempontból nagyon fontos időszak a gyermek életében, nemcsak szociális viszonyainak fejlődésében, hanem egyéb pszichológiai fejlődések tekintetében is. Az egyik legkiemelkedőbb pszichológiai folyamat, a gondolkodás, mely nagyon nagy változásokon megy át, mialatt a kisóvodásból kisiskolás válik.
A megismerő tevékenységek fejlődésénél a gondolkodási műveletek alakulása kifejezetten fontos folyamat. Már az óvodában a gyakorlati illetve a játékos tevékenykedés során a gyermek gondolkodása folyamatosan változik, fejlődik. Fontos itt az iskolára való felkészítés, a gyerekeket feladatok során aktivizálni kell, és tudatosan kell ránevelni a nagycsoportosokat arra, hogy a tanulás elkülönül a többi tevékenységtől, a kötelesség, a munka fogalmához kell közelíteni. A gondolkodás fejlődésének első szakasza a szenzomotoros szakasz, majd hét éves kortól jellemző a műveleti szakasz.
Erre az időszakra még az én-központúság jellemző, még nem tud a gyermek két szempont szerint gondolkodni. Mivel az óvodáskor középpontjában a játék állt, ez még az első osztályban is megmarad korlátozott formában. Fontos a játékosság a mozgásban, az írás, olvasás elsajátításában, és fontos a gondolkodásban is. Az az ideális, ha már az óvodában nagy gondot fordítanak arra, hogy a kisgyermek elmélyülten tudjon gondolkodni az egyes feladatokban, hiszen, ahogy a felmérések mutatják az óvodások rengeteg fizikai törvényszerűséget felismernek, a természetről sok ismeretük van, de mivel nem foglalkoznak ezekkel a témákkal, tapasztalataik zömét elfelejtik, így az óvodáskorú gyermekek tiszta logikája nincsen kiaknázva. Ezért is fontos az óvodában a tevékenységközpontúság, a sok kisérleteztetés, hogy a gyermek maga tapasztaljon, és ezáltal fejlődjön a gondolkodása is.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Az iskolába kerülő gyermek látás- és hallásérzékelése

A hatéves kisgyermeknek mind a teste, mind a gondolkodása nagy változásokon megy keresztül. Mindenképpen egy …

Hozzászólás