Tudomány

A képmások objektivációja megdöbbentő erővel jelentkezhet a fantáziaképekben, a hallucinációkban, sőt esetenként a művészi alkotásfolyamatban is. Egyszer Balzacot meglátogatta egy barátja; amikor bekopogott az ajtón, meghallotta, amint Balzac hangosan veszekszik valakivel és azt kiabálja: „Majd én megmutatom neked, te gazember!” Belépve azonban azt találta, hogy Balzac egymaga van a szobában …

A tudományban és az életben egyaránt beleütközünk abba a különös jelenségbe, amelyet különböző szavakkal szoktak megnevezni : projekció, objektiváció, intenció (irányultság), kivetítés stb. Ez a jelenség állandóan foglalkoztatta a fiziológusokat, pszichológusokat és filozófusokat. De legvilágosabb meghatározását Marxnál találjuk: ,,…egy dolog fényhatása a látóidegre nem úgy jelentkezik, mint magának a látóidegnek …

Az ember a tárgyra vonatkozó gondolatot éli át, s nem azokat a neurofiziológiai jelenségeket, amelyek a gondolatot szülik. A neurofiziológiai folyamatok mintegy el vannak rejtve a szubjektum elől; nem adottak számára közvetlenül. Már Descartes találóan jellemezte ezt: „ismerem magam mint gondolatot, s nem ismerem magam mint agyat.” Éppen ez teszi …

Amikor az ideálist az objektív valóság szubjektív képmásaként határozzák meg, általában hangsúlyozni szokták, hogy az eszmei nem egyéni-pszichológiai, még kevésbé fiziológiai jelenség, hanem a társadalmi-történeti szellemi termelés terméke és formája. Az eszmeinek ebben a jellemzésében a helyes keveredik a hibással. Nem szabad ugyanis szembeállítani egymással a társadalmi-történetit és az egyéni-pszichológiait, …

A beszédjelek, a szimbolika rendszerében eltárgyiasult gondolatok viszonylagos önállóságra tesznek szert az egyén vonatkozásában, és mintegy a tudat személy feletti formáiként, a szellemi kultúra alakjában szerepelnek. A gondolatok valóságos tartózkodási helye a fej, bár – képletesen szólva – akár a madarak, a gondolatok is állandóan szállanak az emberek közötti társadalmi …

A tudat, mint szubjektív képmás sajátosságának abszolutizációja vezet arra a tendenciára, amely szembeállítja az eszmeit az anyagival, és ezt a szembeállítást odáig fokozza, hogy a világ teljesen szétszakad két szubsztanciára. Az anyag és a tudat ellentétének, Lenin szerint, csak az ismeretelméleti alapkérdés határain belül van abszolút jelentősége. „Igen nagy hibát …

Amikor érzeteink és észleleteink tartalmának objektivitásáról beszélünk, arra a tényre gondolunk, hogy e tartalom többé-kevésbé hűen visszatükrözi a tárgyat. De a gondolat sohasem meríti ki tárgya tulajdonságainak és más tárgyakkal való viszonyainak egész gazdagságát; az eredeti mindig gazdagabb másolatánál. Ha viszont a képmás szubjektivitásáról van szó, úgy nem csupán (s …

A tudat nem valamiféle sajátos, különlegesen finom anyagmozgás, nem az anyag egy válfaja, nem a magasabb rendű idegműködés önmagában vett megnyilvánulási módja, hanem az objektív világ szubjektív képmása. A tárgy képmása nem más, mint a tárgy létének eszmei formája az ember fejében. Vegyük a legegyszerűbb példát. Amikor egy fát látunk, …

A dialektikus materialista világnézetnek nincs szüksége a tudat és az anyag azonosságának elismerésére, sőt, e kettő azonosítása lényegében értelmétől fosztaná meg a materialista monizmus alapelvét. Értelmetlen valaminek az egységéről beszélni, ha ez nem belsőleg tagolt, különböző és ellentétes összetevő elemeknek az egysége. A világ egysége nem azért áll anyagiságában, mert …

A tudat mindig fiziológiai idegfolyamatokhoz kapcsolódik, és nem létezik ezeken kívül. De nem ezek alkotják a tudat lényegét: „Egyszer majd bizonyára »redukáljuk« a gondolkodást kísérleti úton az agyban végbemenő molekuláris és kémiai mozgásokra, de ki van-e merítve ezzel a gondolkodás lényege?” Természetesen nem! Találkozhatunk olyan felfogással, mely szerint a tudat …