LifePress Életmód magazin
Ezeket is nézd:
A dialektikus materialista világnézetnek nincs szüksége a tudat és az anyag azonosságának elismerésére, sőt, e kettő azonosítása lényegében értelmétől fosztaná meg a materialista monizmus alapelvét. Értelmetlen valaminek az egységéről beszélni, ha ez nem belsőleg tagolt, különböző és ellentétes összetevő elemeknek az egysége. A világ egysége nem azért áll anyagiságában, mert a pszichikus jelenségek ne lennének sajátos természetűek, és azonosak volnának az anyaggal, hanem mert a tudat az anyagból származik, a magasan szervezett anyag tulajdonsága, az emberi agy funkciója, a külvilág visszatükrözése. A monizmus dialektikus materialista elvéből nem az következik, „hogy az érzetet az anyag mozgásából kell levezetni vagy az anyag mozgására kell redukálni, hanem az, hogy az érzet a mozgásban levő anyag egyik tulajdonsága”.
A tudat sajátosságát az alkotja, hogy szubjektív, eszmei jellegű, hogy nincs önálló léte a saját anyagi szubsztrátumához, az agyhoz és a visszatükrözés tárgyához való viszonyon kívül. Az eszmei léte nem szubsztarrciális, hanem funkcionális jellegű. Az anyagi folyamatok objektív tartalma csak a visszatükrözésen keresztül válik gondolati tartalommá; ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, nem érthetjük meg az eszmei természetét. Éppen ezért nem tekinthetjük helyesnek azokat a megfogalmazásokat, miszerint az eszmei „nem a fejben”, hanem „a fej segítségével” az ember valóságos tárgyi cselekvésében születik és létezik. Helyesebb azt mondani, hogy az eszmei az ember érzéki-tárgyi tevékenysége során és ennek segítségével éppen a fejben jön létre és létezik.
A tudat ontológiai értelmezése abban a lenini tételben keres megalapozást, amely szerint a tudat ismeretelméleti megközelítésének – ami, Lenin szavaival, az anyagi és az eszmei abszolút szembeállítását követeli – viszonylag szűkek a határai, hogy „ezeken a határokon túl az adott szembeállítás viszonylagossága kétségtelen”, és ezért hatalmas hiba lenne minden esetben ragaszkodni hozzá.
