Hogyan befolyásolja a pszichoterápia az önismeretet? A pszichoterapeuták többsége azt vallja, hogy segíteni csak olyasvalakin lehet, aki maga is óhajtja a segítséget; s aki vállalkozik a terápiára, az a legnehezebb feladatok egyikét vállalja. A feladat ugyanis olyan szokások felismerése és megváltoztatása, amelyek szolgálnak ugyan valamilyen célt, de végső soron önpusztítók. …
Érdekel a cikk folytatása? »Mindig harcban álltak egymással az emberek?
Bizonyos agresszióra való hajlam veleszületett emberi tulajdonság. Az első tudatosan megtervezett és megvalósított háború – azaz „jól kitervelt, közösen elkövetett lopás” – akkor törhetett ki, amikor létrejöttek az első földmíves-települések, és idegenek vetettek szemet a telepesek földjére és javaira. A háború indítékai nagyon változatosak. Az emberek hajlanak arra, hogy összetartsanak …
Érdekel a cikk folytatása? »Hogyan hat az agyra a zene?
A zene alkalmas az agy biokémiájának megváltoztatására – állítja a kaliforniai Stanford Egyetem farmakológusa, dr. Avram Goldstein. Drámai, felkavaró hatású zene hallgatása nyomán megindulhat az agyban a kellemes érzéseket keltő endorfinok termelődése. Nem is olyan régen az emberek csak akkor hallgattak zenét, ha a család egy tagja leült a zongorához …
Érdekel a cikk folytatása? »Az időjárás-előrejelzés története
Évszázadokon át még a helyi időjárás is kiszámíthatatlan volt az emberek számára. A nép imádkozhatott, és megfigyeléseken alapuló mondásokat idézgetett. A helyi előrejelzés 1643-ban tette meg az első lépést a fejlődés útján. Ekkor találta fel ugyanis Evangelista Torricelli olasz matematikus és fizikus a légnyomásmérő eszközt, a barométert. Hamar észrevették, hogy …
Érdekel a cikk folytatása? »Mikor jelent meg az első mosógép?
Hosszú évszázadokon keresztül a mosónők megelégedtek a folyó vizével és néhány kővel, esetleg mosóteknővel és sulykolóval. A mechanizált sulykoló1885-ben jelent meg a színen. A mosás során forró vizet lehetett használni, mivel az ember, aki ezt a gépet használta, már ebbe nem mártotta bele a kezét, és így a leforrázás veszélye …
Érdekel a cikk folytatása? »A DNS az életünk
A Föld nevű bolygón lévő összes élő organizmus tulajdonsága egyetlen biológiai molekulában kódolt, amelynek neve dezoxiribonukleinsav (DNS). A valóságban a szervezet felépítését csupán négy vegyület határozza meg: az adenin, citonin,timin és guatin. Az emberi dezoxiribonukleinsav teljes szekvenciájának megismerésére a 21. század elején lázas kutatást indított el olyan egyszerű eljárások után, …
Érdekel a cikk folytatása? »Túlhaladottá válnak-e a mítoszok?
Thomas Berry író egy mitikus „történetet” elevenít fel, amely egykor jól kifejezte az életről alkotott elképzeléseinket. „A régi történet hosszú időn át becsülettel szolgált bennünket – formálta érzelmeinket, életcélt állított elénk, erőt adott tetteinkhez, szentesítette a szenvedést, irányt adott a nevelésnek… Ma már ez a régi történet nem működik. újat …
Érdekel a cikk folytatása? »A mítoszok és az elmebetegségek kapcsolata
Van-e összefüggés az ősi mítoszok és az elmebetegségek között? A mitikus hősök némelykor megoldhatatlannak tetsző problémákkal találják magukat szemben. Tragikus sorsuk az ókori görögök számára az ember esendőségét példázta, ezért balszerencséjük sorsszerinek tűnt fel. Freud szemében ezek a mítoszok azoknak a tudattalanban jelentkező konfliktusoknak élethű ábrázolásai, amelyekkel a gyermekeknek meg …
Érdekel a cikk folytatása? »A mítoszok titokzatossága
Mi a mítosz? Elterjedt szokás mítoszt emlegetni, amikor valamely téves hiedelemről van szó. A politikusok például szívesen dédelgetik nemzetük legyőzhetetlenségének mítoszát. A tudósok a régiek nap- és holdistenmítoszát állítják szembe a modern csillagászat megállapításaival. Mindez Platón és Arisztotelész felfogását tükrözi, akik a mitikus képzeletet a logikus gondolkodásnál alacsonyabb szintre helyezték. …
Érdekel a cikk folytatása? »Hogyan állapítjuk meg, hogy mi normális és mi nem?
Mi a normális? Ahogy a hal a vízben, úgy az ember teljes lényével a kultúrájába merülve él. Amikor a normális és a kóros viselkedést vizsgáljuk, mindig figyelemmel kell lennünk a társadalmi környezetre, vagyis a tágabb értelemben vett kultúrára is. A kultúra gyűjtőfogalom: a társadalom hagyományai, vallása, kormányzati berendezkedése, szokásai egyaránt …
Érdekel a cikk folytatása? »