Kezdőlap / Tudomány (page 2)

Tudomány

A Stonehenge építése

A Stonehenge körülbelül 7000 éven át épült, három jól elkülönülő szakaszban. Az első korszak i.e. 2750 táján kezdődött, csaknem 200 évvel az egyiptomi Kheopsz piramis felépítése előtt. Ebben az időszakban egy körülbelül 115 méter átmérőjű alacsonyabb külső körsáncot építettek, amely egy csaknem 2 méter mély sárcárkot vesz körül. A Brittaniában …

Érdekel a cikk folytatása? »

A kínai Nagy Fal

Körülbelül 3000 évvel ezelőtt Kína északi területén számos, egymással hadakozó állam védőfalat húzott saját területe köré.I.e.221-ben az egyik állam, Csin fejedelme, Cseng bekebelezett 6 másik államot, magát pedig Kína első császárának, Si Huangnak nevezte el. Az északi falak kivételével mindet leromboltatta, a többit pedig összeépítette, hogy megvédje területét a hunoktól …

Érdekel a cikk folytatása? »

A csodálatos agyaghadsereg

Több mint 2000 éven át a katonák titkos agyaghadserege védelmezte Kína első császára, Si Huang-ti sírját. 1974-ig senki sem tudott a létezéséről. Az uralkodó mindössze 13 évesen i.e. 247-ben lépett Kína északkeleti tartománya, Csin állam trónjára.(i.e. 221-ben megalapította a Csin-dinasztiát, Kína valamennyi fejedelemségét uralma alatt egyesítve, és elrendelte a Nagy …

Érdekel a cikk folytatása? »

A fotokémiai szmog

A széntüzelés visszaszorulásával, a korszerű fűtéstechnikai berendezések elterjedésével jelentősen csökkent a levegő SO2 koncentrációja és a téli füstködök veszélye. A gépjárműforgalom növekedésével azonban újabb szennyezőanyagok jelentek meg a légkörben. A ’40-es években Los Angeles környékén, ahol már akkor igen jelentős volt a gépjármű forgalom, a levegőszennyeződés új formája tűnt fel, …

Érdekel a cikk folytatása? »

Agyműtét a kőkorszakban

Az agyműtét nem újdonság, már 12 000 ezer évvel ezelőtt, a kőkorszakban is végeztek hasonló beavatkozást. Európában, elsősorban Franciaországban, valamint Afrikában és Dél-Amerikában (Peru), igen régi lékelt koponyákat találtak. A koponyaleletek jó részén, a vágás peremén csontkinövés látható, ez pedig arra utal, hogy a betegek túlélték az operációt. A perui …

Érdekel a cikk folytatása? »

A ceruza születése

A ceruza már évszázadok óta nem v ólomból vagy ónból készül. Az ókori görögök, rómaiak és egyiptomiak, kis ólomkorongokkal használtak a papiruszlapokhoz, mielőtt tintával és az ecsettel neki kezdtek volna az írásnak és díszítésnek. A 14. században már az európai művészek is használtak ólmot, ezüstvesszőt, cinket, rajzaikhoz, egészen a grafit …

Érdekel a cikk folytatása? »

A Phoenix-program

Az az ötlet, hogy rádiótávcsővel keresni kellene az idegenek üzeneteit, vagy egyszerűen csak bele lehetne kíváncsiskodni saját használatra szánt rádióadásaikba, az 1920-as évekből származik. A rádiókészülékek teljesítőképessége és érzékenysége, valamint az elektromágneses hullámokat átengedő légköri „ablak” létezése a rádióhullámok frekvenciatartományában sugallta, hogy ez lehet a kutatás számára legmegfelelőbb módszer. A …

Érdekel a cikk folytatása? »

SETI

1992 októberében, pontosan 500 évvel azután, hogy Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát, az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatala, a NASA nagyszabású programot kezdeményezett, amelynek célja a Földön kívüli értelem keresése. Ezt a fajta kutatást egyszerűen csak SETI-nek nevezik. A betűszó a Search for Extraterrestrial Intelligence rövidítése (a Földön kívüli értelem kutatása). A …

Érdekel a cikk folytatása? »

Hogyan hat a tévé a gyermekekre?

Joshua Meyrowitz szociológus szerint a televízió elmossa a gyermek és felnőttkor határvonalát. Pár évtizeddel ezelőtt a gyerekek a legtöbb családban szinte semmit sem tudtak a felnőttek bizonytalanságairól, félelmeiről, szexuális tevékenységéről, a szülővé válás gondjairól, manapság viszont a felnőtteknek szóló televíziós műsorok görbe tükrén át úgyszólván belülről szemlélhetik a felnőttek világát. …

Érdekel a cikk folytatása? »

Betegségek a kullancstól

A kullancsok állttal terjesztett két legismertebb betegség a Lyme-kór és az agyhártya- és agyvelőgyulladás. A két betegségért felelős kórokozókat általában szúrásával és nyálával terjeszti a kullancs. Ahhoz, hogy a Lyme-kór baktériuma az áldozatba kerüljön, arra a bőrberögzüléstől számítva negyvennyolc óra elteltével van esély. A többi kullancs terjesztette kórokozó a néhány …

Érdekel a cikk folytatása? »