1918. október 28-án hatalmas tüntető tömeg indult a budai várba, hogy József főhercegtől, a király megbízottjától kierőszakolja Károlyi miniszterelnöki kinevezését, és a Nemzeti Tanács kormányának elismerését. A Lánchídon azonban a rendőrség a tömegbe lőtt. Másnap a budapesti munkássá-általános sztrájkba lépett. Ezalatt egy fegyvergyárban feltörték a raktárakat, és a környék munkássága …
Érdekel a cikk folytatása? »Polgári demokratikus forradalom Magyarországon
Politikai válság 1918. október 17-én a képviselőházban gróf Tisza István bejelentette, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút. A háborús miniszterelnök nyilatkozata megrendítő hatású volt; még a kétkedők számára is egyértelművé tette a katasztrófát. Budapesten a Károlyi-párt, az Országos Polgári Radikális Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt október 24-én megalakította …
Érdekel a cikk folytatása? »Titkos záradék
1.A balti államokhoz tartozó térségben (Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia) területi és politikai átalakulások esetén Litvánia északi határa képezi majd Németország és a Szovjetunió befolyási övezeteinek határát. Ennek kapcsán Litvánia érdekeltségét a vilnai térségre mindkét fél elismeri. 2.A lengyel államhoz tartozó térségek területi és politikai átalakulása esetén Németország és a Szovjetunió …
Érdekel a cikk folytatása? »Titkos tárgyalások Anglia és Németország között
A Chamberlain-kormány a moszkvai tárgyalások idején sem adta fel a reményt, hogy Németország -jogosnak elismert igényei kielégítése fejében – lemond a háborúról. Vezető angol kormánytisztviselők 1939 július közepén tárgyalást folytattak német diplomatákkal egy átfogó rendezésről, amelyben Anglia és Németország kölcsönösen elismerik egymás érdekszféráit, beleértve a gyarmatokat is. A megbeszélések híre …
Érdekel a cikk folytatása? »Hogyan változik meg iskolába kerülő gyermekünk teste?
Az iskoláskor kezdetén, hat – hét évesen történik az első alaki változás. Ennek a folyamatnak az első jele a fogváltás, amikor a tejfogak szép fokozatosan csontfogakra cserélődnek. Az gyermek egész testében növekedésnek indul, magassága, testsúlya, ezáltal az egész testi ereje megnő. Mindezekhez jelentős részben hozzájárulnak az öröklött tulajdonságok, illetve a …
Érdekel a cikk folytatása? »Angol-Francia-Szovjet diplomáciai közeledés
Az angol és a francia politikusok 1939 késő tavaszától megpróbálták életre kelteni a München óta tetszhalálba dermedt kollektív biztonsági rendszert. Áprilisban megkezdődött a párbeszéd London, Párizs és Moszkva között. A tárgyalásokat azonban beárnyékolták az 1917 óta eltelt évek során kialakult ideológiai ellentétek és az ezeket elmélyítő, újabb keletű eseményekből származó …
Érdekel a cikk folytatása? »A Szovjetunió külpolitikája az 1930-as években
Bár a Szovjetunió is a versailles-i békerendszer nagy vesztesei közé tartozott, az 1930-as évek közepén az adott területi viszonyok, a status quo elfogadását részesítette előnyben a változtatásra törekvő náci erőszakkal szemben. A„megbékéltetési politika” alternatívájának a kollektív biztonsági rendszer tűnt, amely minden résztvevő államnak – nagyságától függetlenül, – kölcsönös védelmi, segítségnyújtási …
Érdekel a cikk folytatása? »Lengyelország veszélyben
Az első világháború után újjáalakult lengyel állam számára a versailles-i békeszerződés oly módon biztosított kijáratot a Keleti-tengerre, hogy a Visztula folyó torkolatánál fekvő, németek lakta Danzigot (Gdaiísk) a Népszövetség felügyelete alatt „szabad várossá” nyilvánította, amely a lengyel vámterülethez tartozott, külállamokkal szemben Lengyelország képviselte és szabad kikötővel is rendelkezett. A lengyel …
Érdekel a cikk folytatása? »Csehszlovákia bekebelezése
Hitler következő célpontja Csehszlovákia volt, amelynek Németországgal batáros területén, a Szudéta-vidéken több mint hárommillió német élt. 1937 májusától, amikor Neville Chamberlain átvette az angol miniszterelnöki Qsztséget, a brit kormány az ún. „megbékéltetési politikát” követte, amely a német igények kielégítése révén vélte megőrizni a békét. A csehszlovák kérdés rendezésére 1938 szeptemberében …
Érdekel a cikk folytatása? »Polgárháború Kínában
Az 1911-1912-es forradalom, a mandzsu császári dinasztia elűzése után kialakult köztársaság nem rendelkezett szilárd központi hatalommal. A pekingi kormány fennhatósága csak a főváros környékére terjedt ki. A tartományokat magánhadseregek felett parancsnokoló tábornokok uralták. Állandóan hadakoztak egymással és a központi kormánnyal. Az anarchia teljesen kiszolgáltatta az országot a nagyhatalmak kénye kedvére. …
Érdekel a cikk folytatása? »