Kezdőlap / Szabadidő és sport / Horgászás / Csukára élőhallal

Csukára élőhallal

Ha ragadozókra horgászunk, többféle csaliból választhatunk. Horgászhatunk élő hallal, halszelettel, különböző műcsalikkal, vagy más étvágygerjesztő falattal. A legelterjedtebb hagyományos módszer az élő halas horgászat. A legfürgébb, csukaszájat-gyönyörködtető csalik talán a keszeg (különösen a vörös szárnyú) és a küsz. Sajnos azonban az ő élettartalmuk – főleg, ha megsérültek a kifogáskor, vagy nem szakszerűen vannak feltűzve – elég rövid. Márpedig a ragadozók az élő halra vadásznak. Szintén kedvelt csali, és kicsit talán életerősebb: a kárász.
Az élőhalas horgászathoz általában úszós felszerelést használunk. Az úszó legyen nagy, testes, hogy a kishal vergődésének mozgása ne legyen rajta olyan feltűnő, és ne vezessen félre minket. Válasszunk olyan helyet, ahol vagy láttunk korábban rablást, vagy feltételezhető, hogy rablóhalak bújnak meg (pl parti, vízbe érő fa, borok tövében, árnyékában). Miután bedobtuk a csalit, a horgászbotot úgy tegyük le, hogy orsóját nyitva hagyjuk, és semmilyen akadály ne legyen a zsinór elvezetésében.
Ha végre megérkezik a kapás (jellemzően lefelé és oldalirányú húzással), legyünk türelemmel. Most nem pontyra horgászunk: ha egyből bevágnánk, nagy valószínűséggel éppen hogy kirántanánk a horgot a csuka szájából. Tehát hacsak nincs ’veszélyben’ a zsinór (pl. látjuk, hogy mindjárt nádba, nagyobb hínárba, vagy más akadóba ér), akkor várunk. A halunk nagy valószínűséggel egyszer csak meg fog állni. Méghozzá azért, hogy a fogai közé kapott és elragadott kishalat (és vele a horgunkat) ügyesen beforgassa a szájába. Mikor ezek után újra megindul a hal, akkor jön el a mi időnk – ekkor feltételezhetően már bent van a horog valahol a hal szájában. Óvatosan vegyük kézbe a botot, zárjuk vissza az orsót (ez nagyon fontos! Különben bevágáskor csak leszalad, esetleg összegabalyodik a zsineg, a hal meg könnyen lehet, hogy meglóg, amíg próbáljuk helyre hozni a hibát). Majd erősen vágjunk be. Ha a hal megakadt, óvatosan próbáljuk húzni, megállítani, közben lassan felmérhetjük milyen nagy, milyen erejű hal akadt a horgunkra. Kezdődhet a harc, jöhet a fárasztás, majd a merítőháló: innen már minden a halon és a horgászon múlik.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A tópart élet az állóvíz mellett

Számtalan vízi életet találunk, mely leggazdagabban a partközeli sekély vizekben mutatkozik meg, mely terület a …

Leave a Reply