Lustaság!

Sokszor elsorolták már az ideális horgász erényeit a szívós kitartástól a természet szeretetéig, s vagyunk egy néhányan, akik nem voltunk restek felemlíteni a hibákat sem, a makacs ostobaságtól a hangos mindentudásig.
Kezdem azonban mostanában azt hinni, hogy az átlagos horgász legfőbb hibája a lustaság. Igen, azé a horgászé, aki felkel hajnali kettőkor, háromkor, esetleg húsz kilométert kerékpározik, az elakadt horgáért mindannyiszor beúszik vagy beevez, ha nem harap a hal, felszedi az összes cókmókját, s akár néhány kilométerrel is odébb vándorol stb. Mikor viszont leül, akkor bedobja a megszokott szerszámot, beetet fél marék vagy két vödör kukoricát az egyéni technikának megfelelően, és vár. Aztán már nem is vár olyan nagyon, eszik, iszik, átballag a szomszédhoz, s ha a ponty közben bolondjában el nem vitte az egész szereléket, megállapítják, hogy ma nem harap semmi.
Jómagam, ha teszem azt, gilisztát és kukoricát viszek, már úgy érzem: afrikai expedícióra készültem fel. S nemegyszer előfordult, hogy mellettem nokedlival, krumplival, máléval fogták a halat. Nekik volt szerencséjük, mert ők viszont csak azt hoztak. Az eszi, nem eszi, nem kap mást ugyan férfias elv, de nem mindig célravezető. Igaz, az embernek nem sok kedve van már krumplival, tarhonyával, máléval, nokedlivel vacakolni, légypondró után szaladgálni, ha egyszer ott a hátizsákban az előző este főtt kukorica. Pedig hányszor billentette már helyre a mérleget a doboz alján véletlenül ottmaradt légypondró, giliszta, a tsz földjéről végső kétségbeesésben elorzott tejes kukorica?
Idén már kétszer voltam pontyozni. Mindkétszer kétféle csalit vittem: főtt kukoricát és gilisztát. Mindkettőt boltban lehet kapni. Készen. Nem úgy, mint a galuskát és a főtt krumplit. Nehéz az embernek a jellemhibáitól szabadulni!

Ezt mindenképpen olvasd el!

Csukára élőhallal

Ha ragadozókra horgászunk, többféle csaliból választhatunk. Horgászhatunk élő hallal, halszelettel, különböző műcsalikkal, vagy más étvágygerjesztő …

Hozzászólás