Dadogás

A dadogás olyan rendellenesség, melynek során a beszéd folyamatossága megtörik, mert a gyerek egy-egy szó elkezdésével küszködik. A beszélni tanuló gyereknél teljesen normális állapot, mert ekkor az izgalom, a gondolatok bősége és gyakorlatlanság szaggatott, egyenetlen beszédmódot eredményezhet. Iskoláskorára szinte minden gyerek kinő ebből az állapotból. Ha a dadogás továbbra is folytatódik, az jóformán mindig valamiféle mélyen rejlő, s többnyire érzelmi problémára, félelemre, szorongásra, feszültségre utal. A dadogás gyakran családi vonás.
Mi a teendő?
Álljunk ellen a kísértésnek, és ne mondjuk meg a gyereknek a szót, amire véleményünk szerint szüksége van. Hagyjunk bőven időt, hadd közölje, amit akar. Próbáljuk kitudakolni, mitől szorong a gyerek, és tegyünk meg mindent az ok megszüntetésére.
Mikor forduljunk orvoshoz?
Forduljunk orvoshoz, ha a gyereket szemlátomást feszélyezi és zavarja a dadogás, főleg, ha arra készteti, hogy arcát eltorzítsa, valahányszor közléssel próbálkozik.
Mit várhatunk az orvostól?
• Az orvos megnyugtatja, hogy a dadogás javítható, esetleg kiküszöbölhető.
• Az orvos logopédushoz, esetleg pszichológushoz utalhatja a gyereket. A korán elkezdett kezelés nagymértékben növeli a dadogás teljes kiküszöbölésének a lehetőségét.
Súlyosnak tekinthető-e?
A dadogás nem súlyos állapot, és ha végérvényesen megszüntetni nem is, de csökkenteni, fékezni lehet.
Hogyan segíthetünk?
• Önbizalmának megszerzéséhez a gyermeknek szüksége van szülői segítségre. Soha ne tegyük nevetség tárgyává a gyerek dadogását, és ne hívjuk fel rá a figyelmet. Igyekezzünk nyíltan, őszintén beszélni róla, és soha ne jöjjünk zavarba miatta.
• Ha a gyermek elég nagy már ahhoz, hogy megértse, beszéljük meg vele a gyógyítás lehetőségét. Kérdezzük meg, szeretne-e szakszerű segítséget kapni, és figyeljük, miként reagál erre a kérdésre. Lehetséges, hogy a legkisebb mértékben sem zavarja a dadogás. Ne sürgessük a gyereket, ha beszél, és ne szakítsuk félbe. Ha kéri, hogy segítsük ki egy szóval, tegyük meg.
• Ajánljuk a gyereknek, hogy hangsúlyozottan ügyeljen beszédének ritmusára. Igyekezzünk lassan beszélni. Éneklés, versmondás közben nem dadognak a dadogó gyerekek.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Bárányhimlő

A bárányhimlő fertőző vírusos betegség. A fertőzésen a gyermekek nagy része átesik. A bárányhimlő vírusa …

Leave a Reply