Edith Piafról

 

Nem művészként, hanem laikusként tekint rá az emberek zöme. A művészvilág a mai napig elismeri, a „pornép” csodálja. Sokszor, sokan próbálták megformálni az Ő karakterét, de utánozhatatlan, hiszen életpályája sem a szokványos. Szülei nem mindennapi hozzáállása után, édesanyjának nem volt elég ideje felnevelni őt, egy kuplerájban él nagymamájánál, ott hallja először a zongorát, az igazi éneket. Ez rabul ejti az akkor még kislány Piaf szívét és az egyik lánnyal soha véget nem érő éneklésbe kezdett. Rabul ejtették szívét a sanzonok. Alig volt négy éves kislány, amikor egy időre megvakult, majd csodával határos módon meggyógyult, és ezt Szent Teréznek tulajdonította egész életében, sírjánál adott hálát a gyógyulásáért. Mikor nagy nehezen apja észrevette, hogy lánya artistának nem jó –Ő cirkuszban dolgozott-, akkor az utcán énekeltette, ezekben a körökben igen népszerű is lett. Tulajdonképpen valós felfedezését is apja csapnivaló mentalitásának köszönheti. Az ember, aki elindította Őt az úton Lepleé, egy kávéház tulajdonosa volt. Tőle kapta a Piaf nevet, mellyel megismerte őt a világ. Színpadra először 1935-ben állt, ekkortól kezdve Énekesi karrierje töretlenül ívelt felfele. Jean Coctou, az író volt az a személy, aki színdarabot is számára, Ő pedig nagy örömmel el is játszotta ezeket a szerepeket.
Amilyen sikeres volt a színpadon, a magánéletében annyi próbát kapott. Szociális érzékenysége és empátiája viszont nagy volt, mindig figyelt az elesettekre, szegényekre, betegekre, a második világháborúban is kivette a részét, például missziós feladatokat vállalt. A fronton is volt többször, ebben az időszakban katonáknak is énekelt. Ez az elfoglaltság már csak azért sem esett nehezére, mivel Piaf szerette a férfitársaságot, több szerelme is volt, de a legnagyobb Marcel Cerdan, a világbajnok ökölvívó volt. Az Ő halálával Piaf teljesen összetört. Egyre inkább a kábítószer adta bódultságba menekült és énekelt, énekelt, minden érzését a zene, az éneklés és a művészet töltötték ki. Így az még valódi boldogságot okozott számára, hogy lemezei és dalai az egész világon népszerűek,
Emberek milliói rajongtak érte. Ám a drogok hatása miatt ezt már csak ködösen érzékelte.
Önmagához méltatlanul, 1963. október 11-én halt meg testileg, hangja által ő örökké él.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Domján Edit

Mindenki Edite 1932. december 25-én született Budapesten, egyszerű család gyermekeként. Anyagi körülményeik szűkösek voltak, nehezen …

1 hozzászólás

  1. Ez az írás éppolyan tiszta és őszinte, mint amilyen Piaf maga volt. Méltó tisztelgés az emlékének! Gratulálok!

Leave a Reply