Kezdőlap / Társadalom / Házasság / Egyre növekvő népességcsökkenés

Egyre növekvő népességcsökkenés

Nem szükséges népünk kihalásának vagy elöregedésének rémét felidézni ahhoz, hogy felismerjük: létérdekünk a gyermekvállalás, utódaink életre hívása. Ha minden felnőtt házasságot kötne, akkor minden házasságban legalább két gyermeknek kellene születnie ahhoz, hogy az egyszerű reprodukció biztosított legyen. Csakhogy nem köt minden felnőtt házasságot, sőt határozottan csökken az először házasságot kötők száma. Ez nemcsak nálunk figyelhető meg, hanem még inkább az iparilag legfejlettebb országokban. Újabb adatok szerint az USA-ban 1970 és 1976 között több mint 40%-kal nőtt az egyedül élők aránya; a Szovjetunióban pedig J. Rjurikov 1977-es adatai szerint a 20-40 év közötti felnőttek legalább egyharmada él egyedül, vagyis ugrásszerűen növekedett az agglegények és magányos nők száma. Másrészt, mint tudjuk, koránt sincs minden házasságban két gyermek, a házasságok többségére ma már az egyke (35,8%) vagy a gyermektelenség (34,1%) jellemző.
Milyen következményekkel járhat, ha ez a tendencia folytatódik? S mit tehetünk ellene?
Ami a házasságban élők arányának az utóbbi években mutatkozó csökkenését illeti, figyelembe kell vennünk, hogy ez nem feltétlenül jelent magányosságot. Több felmérés azt mutatja, hogy növekszik a házasságon kívüli együttélések száma; gyermek pedig az ilyen együttélésekből, sőt együttélés nélküli kapcsolatokból is születhetik. Születik is, bár távolról sem olyan arányban, mint a házasságban. Mindenesetre a statisztikai adatok szerint éppen a legfejlettebb országokban növekszik a házasságon kívül született gyermekek száma. A házasság utódnemző gyermeknevelő funkciójának csökkenését tehát legalábbis részben kiegyenlítheti a házasságon kívül születettek számának növekedése. A másik kiegyenlítési lehetőség abból adódhat, ha a házaspárok egy része kettőnél több gyermeket vállal.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Legyünk nyitottak gyermekeink felnőtté válására

A legtöbb szülő sajnos értetlenül szemléli gyermekei gondjait. Főleg a bizalmas, bensőséges kapcsolat hiánya miatt, …

Leave a Reply