Kezdőlap / Internetes üzlet / Facebook / Facebook az új magánélet

Facebook az új magánélet

Régóta találhatóak közösségi oldalak Magyarországon, ebből több kevesebb sikeresen működik még ma is, de a többsége befuccsolt. Kettős stabil magyar közösségi oldal van még a hálón de azok is veszítik el a látogatóikat a Facebook miatt.

A Facebook mint olyan hazánkba körülbelül egy-két éve robbant be hazánkba, akkor még nagyon kevés funkcióval volt ellátva ezért nem sokan használták. Az utóbbi időben igencsak felfejlődött, rengeteg alkalmazást kapott köztük a „lájk” azaz „tetszik” gombot ami rengeteg más weboldalon megtalálható. Hogy közönséges legyen a kifejezés hamarosan már azt is lehet lájkolni, vagy a Facebook már azt is ki fogja írni a falunkra ha sikerült épségben eljutni a mellék helységre.

Ebből adódóan a mai fiatalok, bár mostanság az idősebb korosztály is mindent kiír a falára. Az egész életét ott tárgyalja ki mindenkinek, az egész világnak mert olyan embereket is bejelölgetnek sokan akiket nem is ismernek. Mindemellett olyanokat is kiírnak amihez sok embernek semmi köze sincs. Például: „Holnap megyünk Horvátországba, üres lesz az egész ház.” Erre a mondatra a legtöbb rabló örömmel kapva az alkalmon elmegy és kirabolja a lakásukat az illetőnek. Mivel a fiatal ugye rak ki képet a házukról, értéktárgyukról autójukról és nem veszi arra a fáradságot hogy kitörölje az autó rendszámát vagy az utca nevét a tábláról.

Vannak olyanok is akik a szerelmüket élik meg a közösségi oldalon. Mindenhova kiírják hogy így szeretlek meg úgy szeretlek és közben való életben meg nem is találkoznak annyit. Ugyan így a barátságok is érdekesen alakulnak. Minden nap „Postolnak” egymásnak és találkoznak maximum egy hónapba egyszer.

Való életben már szinte senki sem él úgy mint régen. Nem mennek el a gyerekek focizni vagy bicajozni egyet az utcán hanem Facebookon megbeszélik hogy na akkor találkoznak az egyik neves internetes játékban itt meg ott és ez a barátság.

Jó volna ha a Facebook helyett a való életben is ápolnák a baráti, szerelmi, családi kapcsolataikat az emberek mert ez nem fog jóra vezetni. Eltávolodnak egymástól így az emberek.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

A Facebook megújulása

Először Új-Zélandon kezdték el azt átállást a múlt éjszaka, és egyelőre nem lehet tudni, milyen …

Leave a Reply