Fertőrákos

Fertőrákos a legkedveltebb turisztikai üdülőhely a Fertő-tónál. A fürdőhelyek mellett kiemelten fontos történelmi, és művészeti kincsei vannak, melyeket érdemes megtekinteni. Ez az egyetlen olyan falu Magyarországon, mely körül egykor magas városfal húzódott, és még püspöki palotája is volt. A palota kihagyhatatlan program, ideértve annak barokk stílusú szépen gondozott parkját is. Fertőrákoson található még egy kőfejtő is, mely évente többszázezer embert vonz oda. Ez a kőfejtő egy speciális barlangszínháznak a helyéül is szolgál. De nem csak ezért különleges, hanem azért is, mert 12 millió éve még tengerfenék volt a terület, és számtalan őstengeri állat és növény mintázatát zárta magába. A kőfejtőtől nem messze megcsodálhatunk egy vízimalmot is.
A falucska egyik legkülönlegesebb emléke a Mithrasz szentély. Ezen kívül számtalan római kori vallási és kulturális emléket rejteget az odalátogatók számára, ám ezek nagy részét az eső, és szél törmelékkel, és hordalékokkal betemette, és a növényzet benőtte. A szentélyben olyan különlegességeket fedeztek fel, mint az egyenlő oldalú háromszög, vagy például a misztikus pentagramma.
A történelmi helyeken kívül fürdőzésre is van lehetőség, a tó nyáron kellemes hőmérsékletűre hevül. De emellett csónakázási, horgászati, és vitorlázási lehetőségek is vannak. A Fertő-tó szépségét egész Európa elismeri, így válhatott a kulturális világörökség részévé.
E kedvelt turisztikai célpont szállás szempontjából lehetőséget nyújt apartman bérlésre, vagy sátorozásra is, ám sátorozni, és tüzet rakni csak a kijelölt területeken szabad!

Ezt mindenképpen olvasd el!

Lillafüred és a Barlangok

Ebben a cikkben a Lillafüredi Anna-barlangról és a Szeleta barlangról lesz szó. Elsőként következzen az …

Leave a Reply