Kezdőlap / Önismeret / Szellemiség / Gyermek fejlődése

Gyermek fejlődése

Gyermekek már születésük előtt kapcsolatba kerülnek a könyvekkel. Könnyebben lesz olvasni szerető és tudásra vágyó a gyermek, ha a szülőben is példát lát az olvasással kapcsolatban. Sem a tanulásra sem az olvasásra nem szabad kényszeríteni a gyermeket, mert akkor nem fogja megkedvelni az olvasást és ez a hátrányára fog válni az élet más területein is. Nagyon fontos, hogy amit olvasnak a gyermekeknek, az számukra figyelemfelkeltő legyen és érdekelje őket, mivel a gyerekeknek a képzelet világa nagy és már egész kis korban is az olvasással a gondolkodásuk a világhoz való viszonyulásuk jelentősen fejlődik. A gyermekek másképpen olvasnak, mint a felnőttek számukra a könyvekben olvasott történetek mind – mind valóságosak. A képes könyvek a vizuális képességüket is fejleszti, könnyebben bele tudják képzelni magukat egy olyan világba, amelyet ők maguk teremtenek a könyvekben látott képek révén, vagy olvasott szövegek révén.
Ma már a könyvesboltokban megtalálható mese könyvek is sokkalta színesebbek valamint látvány világuk és formailag is jóval gazdagabbak, mint amikor még én voltam gyerek.
A gyermek nem csupán hallgatója és nézője a könyveknek, hanem átélője is a történeteknek. Ezeket a történeteket aztán szeretik eljátszani. Szeretnek a gyerekek verseket is olvasgatni, és ami megragad az elméjükben, a versből azt megpróbálják elmondani, még ha nem is teljesen érhető mondatok kerekednek belőle.
Mesék versek varázslatos világában a gyerek képzelet világa egyre színesebb és érthetőbbé válik az évek során.
A mesékben és a versekben megszerzett élményeket feldolgozza gondolataiban és így próbálja megérteni a világot. Olvasóvá fejlődéséhez olvasóvá neveléséhez ez is hozzá tartozik. A szülőknek nagyon fontos, hogy gyermeküket igényes olvasókká neveljék. Nagy hatással van a gyermekre, ha a szülőt látja könyveket olvasni, egyfajta példa ez számára. Az iskolában való szereplés is jobban fog menni a gyermeknek, ha otthon a szülő az olvasás fontosságát is bele építi a gyermeke nevelésébe, mint annál a gyermeknél, aki a családja körében nem látja, hogy a szülő könyvet venne a kezébe, vagy a gyermeke számára olvasna.
Ma a túlhajszolt világbúnkban a szülők kevesebb figyelmet tudnak fordítani gyermekük olvasásra való nevelésére.
Gyermeknek többféle motivációra van szüksége ahhoz, hogy megismerje a könyveket és az olvasást. Legfőképpen a családnak kellene a olvasásra való törekvést gyermeke számára biztosítani. Ez egyfajta alapot biztosítana a gyermek számára a későbbiek során. Minden bizonnyal többet olvasnak azok a gyermekek, akik könyvszerető emberek környezetében nőnek fel. Azonban nemcsak a szülők és a család felelőssége, hogy mennyit és mit olvasnak a gyerekek, hanem döntő szerep jut ebben a pedagógusoknak, a könyvtárosoknak és az oktatási rendszer által képviselt értékeknek is. Ma már a gyermekek is másképp látják az olvasás fontosságát, mert a tv és a számítástechnikai eszközök fontosabb szerepet töltenek be a gyermekek életében.
Amikor olvasnak akkor pedig inkább kötelezőképpen olvasnak és nem igazán a saját érdeklődésükre. A pedagógusok azon vannak, hogy a gyermekeket rá vegyék az olvasásra és megértessék velük, hogy az olvasás milyen fontos.
Miután megtanulnak olvasni a gyermekek 8-9 éves korra már igénylik, hogy az általuk folyamatosan olvasott szövegekből átfogó képet kaphassanak.
Kevés ismeretek és tapasztalatuk alapján is képesek legyenek kialakítani saját világnézetüket, értékeket tudjanak maguk elé célként kitűzni. Pl. tanulás, mert akkor sikereket érhetnek el az életben.
Olyan átfogó alapokat kell kapniuk erre a korra a gyerekeknek, hogy képesek legyenek a rendszerezett gondolkodásra és a visszakérdezés lehetőségére is.
A gyermek személyiség fejlődése 9 – 10 éves korra kirajzolódig, ebben nagy szerepe van a könyveknek, hogy ez a személyiség változás milyen irányba fog hatni.
13 – 18 év között ismét nagy változáson megy keresztül a gyermekek személyisége, akik 12 – 13 évesen már a tinédzser korba lépnek.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Poltergeist-kalauz

Mi is valójában a poltergeist? Elnevezése két német szóból származik: a „polter” a népnyelvben zajt …

Leave a Reply