Kezdőlap / Egészség és fitness / Betegségek / Gyógyulás megfázásból természetesen

Gyógyulás megfázásból természetesen

Mindenki fázott már meg télen vagy éppen a szeszélyes időjárás miatt ősszel vagy tavasszal. Ilyenkor a legtöbb ember elmegy az orvoshoz, az felír neki valamilyen gyógyszereket, amiktől a javulást várja. Ezek után a beteg vagy szedi a gyógyszereket és dolgozik közben vagy, ha teheti akkor otthon marad és ott szedi a gyógyszert fekvés és pihenés közben. Ahogy azt az idősebek és az orvosok is javasolni szokták, ilyenkor sok folyadékot kell inni, általában teát. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy ezek a gyógyszerek segítenek a legjobban, pedig valójában nem így van. A gyógyszerek gyorsan meggyógyítják a szervezetet ugyan, de az ellenálló képességet nem növelik, sőt miután a szervezet természetes immur rendszere helyett dolgoznak, így talán még gyengíthetik is azt. Vannak azonban olyan gyógynövények, amelyekből főzetet, teát készítve hasonlóképpen gyógyíthatjuk magunkat,mint a gyógyszerekkel. Hiszen a gyógyszereket is a gyógynövények alapján készítik, csak sokkal töményebben. A gyógynövényfőzetek nem a betegséget támadják elsősorban, hanem a szervezetet erősítik, hogy az le tudja győzni a betegséget. És pont emiatt sokkal hatásosabb lesz hosszútávon, mert a felerősödött szervezet ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben. A megfázásra van talán a legtöbb gyógynövény: hagyma, fokhagyma, kamilla, kakukkfű, citromfű, csipkebogyó, levendula, csalán, hárs és még nagyon sok másik, csak a legismertebbeket említettem. A hagymát ehetjük kenyérrel is, de sokkal hatásosabb, ha főzetet készítünk belőle, nyugodtan tegyük bele a haját és magát a hagymát is a vízbe, persze előtte mossuk meg vízzel, elég fanyar íze van, de rendkívül erős immunerősítő és kiváltképp jó a torokfájásra, torokgyulladásra, melegen fogyasszuk. A fokhagymát ehetjük magában is, de sokkal ízletesebb, ha mézzel keverjük a felszeletelt fokhagymát és úgy esszük. A mézet egyébként magában, kenyérre csorgatva vagy éppen teába áztatva is fogyaszthatjuk, mert nagyon jó a megfázásra. A kamilla, kakukkfű, citromfű, levendula és hárs teának elkészítve a megfázásra jók, míg a csipkebogyó inkább a torok jó doktora. Ezeket persze keverhetjük is, így több oldali immun erősítőt kapunk, aminek ráadásul az íze is sokkal finomabb, mint külön-külön. A forrázás a legjobb módja a tea készítésnek, de lehetőleg ne forrásban lévő vízzel, inkább 70-80 celsius fokos vízzel tegyük. Ha pedig túl sokat teszünk a növényekből, bár bajunk nem lesz, lehet nagyon töményre sikerül és picit megfájdulhat a gyomrunk.
Egy saját főzet recept kb 2-4 literhez:
– 2-3 fej vöröshagyma (alapvetően 2 normál fej)
– kb 8 darab csipkebogyó
– 3 evőkanál kamillavirág
– fél evőkanál levendula
– 1-2 evőkanálnyi kakukkfű (ha saját szedésű, akkor tippeljünk kb 2 evőkanálnyira)
– 1-2 evőkanálnyi hárs (ha saját szedésű, akkor tippeljünk kb 2 evőkanálnyira)
– ha akarunk tehetünk bele csalánt, nem kimondottan megfázásra jó, inkább csak immunerősítő
– 1-2 evőkanál citromfüvet is tehetünk bele (a citromfűnek altató hatása van, egyáltalán nem veszélyes, de ha valahova mennünk kell, akkor végig fogjuk ásítozni, lefekvés előtti fogyasztás esetén jobb alvást eredményez)
– Forrázzuk le 70-80 fokos kb 2-4 liter vízzel ( ez csak az erősségén, töménységén változtat)
Lefedve hagyjuk állni 20-30 percig, ezután szedhetünk belőle bögrébe és lehetőség szerint mézzel édesítsük.
Ha az egészet egyszerre akarjuk édesíteni, tehetünk az „áztató” fazékba, vagy ha leszűrve szeretnénk édesíteni, akkor javaslom hagyjuk 40 percig ázni és csak aztán szűrjük le és édesítsük.
Melegen, lassan kortyolgatva fogyasszuk.
Egy keverékből 2-3 főzet is nyugodtan készíthető, mind 3 elég erős lesz, csak folyamatosan gyengébb.
Figyelem!!! Elsőre a főzetnek borzasztó íze lesz. De amilyen borzasztó az íze, olyannyira hatásos (a hagyma miatt lesz ilyen íze)
Aki megszokta már az ízét, nyugodtan ihatja méz nélkül is, mert úgy is finomnak fogja érezni és úgy is hat.
A gyógynövényeket gyűjthetjük is, de mind megtalálható gyógynövényes boltokban is.
Jó egészséget kívánok mindenkinek!

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Skarlát

A skarlát lázzal járó fertőző, sőt ragályos betegség, amelyet jellegzetes bőrkiütés kísér. ehhez gyakran társul …

Leave a Reply