Kezdőlap / Pénzügy / Hitel / Hitellel vagy nélküle

Hitellel vagy nélküle

A 2 gyermekes család elhatározta, hogy méltóságteljesebben kíván élni, vagyis a két mini-tini (1fiú+1 lány) külön szobát kap. Ehhez persze új ingatlanra lesz szükség, mert a panel falai nem tágulnak. A szorgos-dolgos szülők elhatározták, hogy majd erősen spórolnak és akkor, hipp-hopp, akár már 15 év alatt is összejöhet a hiányzó 10 millió forint. Rettegtek a banki hitel gondolatától, és nem csak azért mert, belevinni a családot egy még bizonytalanabb anyagi helyzetbe vakmerő és felelőtlen tett is lehet, hanem mert lelkileg is nehéz feldolgozni, hogy a felvett 10 millió után évi +1 milliót kell kamatként visszafizetni, márpedig az 20 év alatt 20 millió forint csak banki költség + a tőke. Igen, ez az ára, hogy nem gyűjtögetünk éveken keresztül kilátástalanul, reménytelenül. Végül a család mégis banki kölcsön mellett döntött. A bank 2 oldalas listáján ott volt, hogy milyen igazolásokat, kimutatásokat kell beszerezni ahhoz, hogy hitelbírálat alá kerüljön az igénylő. Persze előtte nem árt megtalálni az álomingatlant, megkötni az adás – vételi szerződést, hiszen ez nélkülözhetetlen a hiteligénylés elbírálásakor. Minden pénzmozgást megvizsgálnak, tehát az elmúlt hónapok jóhiszemű pénzmozgásai (utalások „félreérthető” közleménnyel) azonnal gyengíthetik az esélyt. Egyetlen bank van, amely 90% -ban leterhelheti a fizetés nettó összegét, a többi banknak erre nincs jogosultsága. A bankoknak érdeke, hogy minél több hitelszerződést kössenek, de azért mára már sokkal körültekintőbben kell elbírálniuk a hiteligénylést. Kockázatmentes hitel nincs, hiszen aki elveszíti munkáját (és ez manapság gyorsan, könnyen, egyszerűen megy), annak a létbizonytalanság marad. De az emberi méltóság mégis azt diktálja, hogy méltó körülmények között éljen a dolgozó állampolgár. Hitellel vagy nélküle.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Gyorshitel

Gyorshitel igénylésére akkor van szükségünk, ha sürgősen pénzhez szeretnénk jutni, ám erre nincs más mód, …

Leave a Reply