Kezdőlap / Homeopátia / Homeopátia vs. hagyományos gyógyszerek

Homeopátia vs. hagyományos gyógyszerek

Napjainkban a különböző homeopátiás készítmények egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ennek hátterében számos tényező áll. Az első, melyet érdemes megjegyeznünk a média fejlődése, az internet térhódítása, mely egyre nagyobb helyet foglal el mindennapi életünkben. Az internet fejlődése lehetővé teszi ugyanis, hogy minél több hasznos információval gazdagítsuk eddigi tudásunkat a homeopátiás és a hagyományos gyógyszereket illetően. Ezáltal mind inkább tisztában vagyunk vele, hogy mit mire és hogyan érdemes alkalmaznunk. Hiszen más az, amikor a patikából kilépve átfutjuk a tájékoztatót, hogy megtudjuk, mennyit kell bevennünk és milyen időközönként az adott gyógyszerből gyógyulásunk érdekében, s emellett az információ mellett a számos mellékhatás sorolását már észre sem vesszük, figyelmen kívül hagyjuk. Más az is, amikor gondosan megnézzük az internet oldalainak segítségével, mennyi és milyen mellékhatása lehet egy bizonyos gyógyszernek, szemben a teljesen természetes alapú homeopátiás készítményekkel. Ez utóbbiak abban különböznek a szokásos gyógyszerektől, hogy szinte semmiféle mellékhatással nem kell számolnunk beszedésükkor, lassan, egészségünk megkárosítása nélkül kezdik el kifejteni jótékony hatásukat. Mivel fokozatosan halmozódnak fel az emberi szervezetben, nincs meg a túlszedés veszélye és kizárt, hogy függőséget okozzanak. Természetes, növényi összetevőiknek köszönhetően garantált a hatásuk, és nem kell félnünk a későbbiekben bőrpírtól, hányástól, hasmenéstől, vagy nehézlégzéstől.
Csak saját tapasztalatai alapján beszélhet az ember, s ez esetben jómagam is így teszek. Mivel számos homeopátiás altatót, stressz oldót kipróbáltam már, nyugodt szívvel csak ajánlani tudom ezeket a készítményeket azoknak is, akikben maradtak még kételyek. Veszítenivaló egyáltalán nincs, hiszen fájdalmas, kellemetlen mellékhatást nem fognak érezni, azonban ha mégis kételyeik lennének, érdemes tájékozódni saját magunk megnyugtatása érdekében.

Ezt mindenképpen olvasd el!

A hasonló hasonlót gyógyít

Ez az elv ami igazán jellemzi a homeopátiás gyógymódot. Leginkább a védőoltásokhoz lehet hasonlítani, hiszen …

Hozzászólás