Kezdőlap / Önismeret / Agykontroll / José Silva az agykontroll megalapítója

José Silva az agykontroll megalapítója

José Silva 1914. augusztus 11-én született Laredoban, mely Texas államban található. 4éves korában elvesztette édesapját, anyja pedig nem sokra rá újra férjhez ment. Ekkor José testvéreivel a nagymamához költöztek. A nehéz anyagi körülmények miatt a fiú korán dolgozni kényszerült, így iskolába nem járhatott. Testvérei tanították meg írni- olvasni. Ő pedig támogatta őket anyagilag, hogy tovább tudjanak tanulni.

Egy napon rádió javításra kiképző tanfolyamról olvasott a borbélynál és úgy gondolta, hogy ez pontosan neki való. Bele is vágott a tanulásba és hamarosan sikeres vizsgát tett. Elkezdett rádiókat javítani, aminek köszönhetően kicsit javult a család életszínvonala.

A második világháború idején besorozták a Híradós Alakulatba. A leszerelés után találkozott először egy pszichiáterrel, akinek furcsa kérdései felkeltették José érdeklődését. Elkezdett foglalkozni az emberi agy működésével és hamar számos kérdés merült fel benne. Közben megnősült és 10 gyermeke született. A gyerekek iskola teljesítménye hagyott néha kívánnivalót maga után, így a legfőbb kérdés az volt, hogy hogyan lehetne ezen javítani. Elektronikai tanulmányai során megtanulta, hogy az áram akkor hasznosul leginkább, ha kicsi az ellenállás, így arra gondolt, hogy az emberi agyban futó áramköröknél is hasonló lehet a helyzet, így azon dolgozott, hogy ott hogyan lehetne csökkenteni az ellenállást. Hosszas kutatások és a módszer tökéletesítése után 1966-ban Amarillóban tartotta meg első agykontroll tanfolyamát. Módszere azóta világszerte hatalmas sikert aratott. José Silva 1999 februárjában 84 éves korában hunyt el, felbecsülhetetlen értékeket és tudást hagyva hátra.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Relaxáció az agykontrollban

Bizonyára tapasztaltad már, hogy az álom és az ébrenlét határán lenni milyen kellemes és nyugodt …

Leave a Reply