Kezdőlap / Önismeret / Agykontroll / Pohárvíz technika

Pohárvíz technika

Magának az agykontrollnak több olyan technikája van, melyeket használva rengeteget használhatunk önmagunknak. Az egyik ilyen technika a pohárvíz technika, melyet akkor tudunk eredményesen használni, ha pl. valamilyen problémánk megoldására keresünk előzetes választ. A technika lényege, hogy este, mielőtt lefeküdnénk vigyünk be magunkhoz egy pohár vizet. Az ágy szélén ülve lazuljunk el, majd igyuk meg a pohár víz felét úgy, hogy közben a lehunyt szemhéjunk alatt kissé felfelé nézve mondjuk a következőt: ” Mindössze ennyit kell tennem, hogy megoldást találjak arra a problémára, ami foglalkoztat.” Utána gondoljunk arra a problémára, mely foglalkoztat minket, amely miatt a gyakorlatot csináljuk. Miután ez megtörtént már nyitott szemmel tegyük le a poharat az ágyunk mellett levő asztalra, vagy ami ezt helyettesíti, majd aludjunk el. Reggel amikor felkelünk vegyük magunkhoz a víz megmaradó részét, szemhéjunkat leeresztve, alatta szintén egy kissé felfelé nézve igyuk meg, közben ismételjük meg az este elmondott mondatot. Ezután tegyük le a már üres poharat és vidáman kezdjük el végezni a napi tevékenységünket.
Szkeptikusak vagyunk, én is az voltam, de a problémánkra a válasz általában 72 órán belül megérkezik. Pontosan nem lehet meghatározni, hogy milyen módon kapjuk meg a választ, ez lehet egy érzés, ötlet, látunk vagy hallunk valamit, olvasunk valamit stb. Az biztos, hogy olyan élmény lesz, amiből valóban választ nyerhetünk a problémánkra. Nem szabad, hogy görcsösen azt figyeljük, mi történik velünk, csak éljük az életünket és meg lesz a válasz. Azt azért be kell vallani, hogy nem mindig olyan választ kapunk , amire számítottunk. Érdemes a gyakorlatot minden nap elvégezni, sőt ildomos, ha ugyanazt az üvegpoharat használjuk állandóan, ennek más ne legyen a funkciója.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Relaxáció az agykontrollban

Bizonyára tapasztaltad már, hogy az álom és az ébrenlét határán lenni milyen kellemes és nyugodt …

Leave a Reply