Kezdőlap / Horkolás / Ki horkolhat?

Ki horkolhat?

Az éjszakai horkolás népbetegségnek számít, rengeteg ember életét keseríti meg. A felnőtt lakosság több mint fele küzd horkolással, az ebből adódó légzési zavarokkal, de nem kevés gyermeket is érint sajnos a betegség. A horkolás egy egyszerű fizikai jelenségnek köszönhetően alakul ki. Okának hátterében az áll, hogy az izmok ellazulása által a garattérben szűkület jön létre, ami azt eredményezi, hogy azt a levegőmennyiséget, amelyre szükségünk lenne, gyorsabban kell belélegeznünk. Amikor beáramlik a levegő, a szájpadot és mellette a nyelvcsapot A felgyorsult levegőáramlás a lágy szájpadot és a nyelvcsapot meglebegteti, s ezek a levegőáramok hozzáérnek a garat hátsó részéhez, vissza-visszatérő jelleggel, ritmusszerűen. Ez a jelenség a horkolás, mely egyfajta hangeffektus kibocsátásával jár. A gyermekkori horkolás kiváltó oka evvel szemben általában a heveny, vagy krónikus gyulladás, melynek következtében megnagyobbodik az orr, illetve garatmandula. Felnőtteknél az lehet a probléma háttere, hogy a nyelvcsap és túl nagy vagy a szájpadlás laza, tónustalan, alvás közben pedig a hátsó garatfalhoz záródik egyfajta vibráló mozgással, s ezt az ekkor keletkezett hangot nevezzük horkolásnak. Más tehát a kiváltó oka felnőtt és gyermekkorban is, azonban a közös az, hogy egyrészt kellemetlen, másrészt pedig egészségtelen, vagy legalábbis megléte egyfajta fizikai probléma meglétére is utal. Figyeljünk a jelekre már kisgyermek korban is és ha azt tapasztaljuk, gyermekünk horkol, vizsgáltassuk meg légzését! A horkolás ugyanis előrejelzi a későbbi, felnőtt kori problémákat.

Ezt mindenképpen olvasd el!

Terhesség és horkolás együtt?

Valóban többet és erősebben horkolnak azok az anyukák, akik éppen várandósak? Egy kísérlet segítségével próbáltak …

Leave a Reply