Kezdőlap / Állatok / Egzotikus állatok / Kihalás határán a tigrisek

Kihalás határán a tigrisek

Az oroszlán mellett a tigris az egyik legismertebb nagymacskaféle. Azonban az utóbbi időben sajnos ők is a kihalás határa felé sodródnak. Számuk körülbelül egy évszázad alatt százezerről hétezerre csökkent Ázsia területén. Több alfaja is kihalt már az 1900as évek alatt. A további 5 fennmaradó alfajból is több kritikusan veszélyeztetett. Ehhez elsősorban az illegális vadászat, – egyes szerveikkel, bőrükkel való kereskedés miatt- , másrészt pedig a természetes élőhelyük csökkenése vezetett. A természetben nincs ellenségük, ezért csak az ember jelenthet veszélyt számukra. Így csak az emberiségen múlik, hogy mi lesz a tigrisek sorsa. A vadonban világszerte már csak néhány ezer tigris található meg. Megmentésükért folyamatosan kampányok szólnak. Állatkerti tartásuk és tenyésztésük nagyon lényeges, hiszen akár a faj fennmaradása múlhat rajta. Számos rezervátumot is létrehoztak számukra.
Nincs két egyforma mintázatú tigris, mindegyikük egyedi csíkozottal rendelkezik. Viszont a fülkagylón lévő fehér folt mindegyikük jellegzetes vonása, kommunikálásra is használják.
Annak ellenére, hogy a macskafélék köztudottan nem szeretik a vizet, a tigris nagyon is jól tud úszni, szeret fürdeni. Általában éjszaka vadásznak, de ettől függetlenül nem éjszakai állatok. Egy éhesebb tigris egy éjszaka alatt akár 30 kiló táplálékot is elfogyaszthat.
Alfajtól függően tömegük a 90 kilogrammtól egészen háromszáz kilóig terjedhet. A nőstények többnyire kisebbek, mint a hímek. Élettartamuk átlagosan 15 év, de akár a 26 éves kort is elérhetik.

1 hozzászólás

  1. Szegény tigrisek! :)

Leave a Reply to CPCCancel reply