Kínos kérdés

Az elmúlt évtizedekben a női külső nemi szervek betegségeinek kutatására létrejött nemzetközi társaság több kongresszuson is napirendre tűzte a nagy- és kisajkat, illetőleg a csiklót is magában foglaló szeméremtest (orvosi nevén: vulva) viszketését és égő érzését okozó tünetek miértjeit.
Nem meglepő, hiszen e kellemetlen érzések hátterében számos ok meghúzódhat, viszont – igaz, ritkább esetekben – az is előfordulhat, hogy semmilyen tényleges ok nem áll fenn, és a hatékonyabbnál hatékonyabbnak mondott kezelésekre rácáfolandó, a betegek orvostól orvosig vándorolnak titokzatos, ámde annál kínosabb tüneteik megszüntetése céljából.
A nehézség már a kezdetekkor felmerül, mert az esetek nagy többségében nem tudjuk élettani és szövettani alapon megkülönböztetni a viszketést az égető érzéstől. Ennek az az oka, hogy mindkét érzület ugyanazokban a hámréteg alatti idegvégződésekben keletkezik, és szintén ugyanazoktól jut el a központba, így az inger erősségétől független, hogy azt égető érzésként, netán viszketésként fogjuk átélni. De akkor miért van az, hogy a viszketést megvakarjuk, az égető érzés viszont egyáltalán nem viszket – bár mindkét érzés eredete azonos?
Kémiai kísérletekkel azonban igazolták, hogy a két érzés akkor is követheti egymást, ha az inger erejét nem változtatják. Mindamellett figyelembe kell venni ilyenkor azt is, hogy a páciens lelki világában hogyan tükröződnek ezek az egészen szubjektív érzések, hogyan fejezi ki magát a beteg. Tapasztalatok szerint ugyanis a nők hajlamosabbak égető érzésre panaszkodni, amiben nem kis szerepet játszhat az sem, hogy annak hangoztatása társadalmilag elfogadottabb a vakaródzásnál.
A két tünet nemritkán egyszerre is felléphet: ilyenkor támpontot adhatnak viszketés esetében a bőrön feltűnő elváltozások (pl. pír, kimaródás), illetve égető érzésnél a vulva bőrének tapintásra való érzékenysége.
A panaszokért legtöbb esetben gombás fertőzés a felelős, mely a rendelkezésre álló gyógyszerekkel rendszerint egy-két hét alatt megszüntethető. Ha már ismerjük a bajt, könnyebb is orvosolni: a baktériumos és a gombás fertőzésre felírt gyógyszer, a gyulladás megszüntetésére szolgáló szteroid, valamint az érzékennyé vált hámnak érzéstelenítő szerrel való kezelésével az esetek túlnyomó többségében a viszkető és égő érzés leküzdhető.
És végül, de nem utolsósorban egy jó tanács: álljuk meg a vakaródzást, hiszen ez valójában nem csak, hogy nem enyhíti, hanem még fokozza is a panaszokat.

Kapcsolódó fórumok:

Ezt mindenképpen olvasd el!

Csecsemőkólika

Tünetei: a csecsemő szervezete tiltakozik a vele szemben támasztott követelmény ellen, miszerint túl gyorsan és …

Leave a Reply